Elkártyázta előnyét az Alba

Szerző: garanddesign

2021-04-26

Az első meccset idegenben megnyerte, majd a másodikat is – hazai pályán -, így hatalmas előnybe került a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párviadalában a DEAC ellen az Alba Fehérvár. Az elődöntő onnan már csak egy győzelemnyire volt. De csak volt… Az még belefért, hogy a második debreceni meccsen kicsit lazított a fehérvári egylet, s meghatározó játékosai közül többen is gyengén muzsikáltak, az viszont már nem, hogy a következő hazai meccsen is betlizik a társaság. A két legmeghatározóbb játékos közül Vojvoda ismét csak közepesen kosarazott saját magához mérten (13 pont), Davis sem parádézott (15 pont), az pedig végképp nem lett volna megengedhető, hogy Curry és Gillon – ketten összesen – csak 6 pontot hozzon össze, egyébként is harmatos produkció mellett.
Hiába remekelt a 19 éves Lukács Norbert, s dobott 17 pontot (közte 3 triplát), és a 20 egységet termelő Hearst, a zakó elkerülhetetlen volt így. Most már minden tekintetben a DEAC az esélyesebb, amit kizárólag magának köszönhet Forray Gábor együttese..Szerdán jöhet a végső ütközet egy padlóról felsegített, immár újra hittel és önbizalommal kosarazó ellenfél vendégeként. Kell ennél több a tuti bukáshoz? Mindazonáltal a már említett Vojvoda, ha összekapja magát, s azt teszi ki a küzdőtérre, amit tud, mellette a légiós kontingens is hozza amire képes, újra kisüthet a nap az Albánál. Erre azonban most már jóval kevesebb a sansz, mint 4 nappal ezelőtt, 2-0-nál…

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-04-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami