EKL: a Vidi besült a rajtnál, a Puskás sem büszkélkedhet

Szerző: user

2021-07-08

Nem volt éppen diadalittas bemutatkozása a magyar – egyben Fejér megyei – csapatoknak az UEFA új klubsorozata, az Európa-konferencialiga (EKL) selejtezőjében. A MOL Fehérvár hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent az Örmény Ararat Jerevánnal, a PAFC pedig a finn Turku vendégeként ért el ugyanilyen eredményt. Annyi volt csak a különbség, hogy a Vidi a hajrában törte meg a gólcsendet, ám a hosszabbításban nem figyelt eléggé és a 94. percben elbukta a győzelmet, a Puskás pedig éppen fordítva: a 60. minutumban hátrányba került, de a 75. percben egalizált Plsek révén. A MOL Fehérvárban egyébként az újonnan igazolt bal oldali védő, Heister volt a gólszerző, igen komoly bombát küldött a bal felsőbe 23-ról. Mivel ettől a szezontól már az idegenben lőtt gólok nem számítanak, csak az összesített eredmény, mindkét párharcban nulláról indulnak a felek a jövő heti visszavágókon.
Egyértelmű, hogy a Vidi jobb csapat, erősebb egylet, mint az örmény, így idegenben is esélyes, mint ahogy hazai pályán a PAFC is érvényesítheti a papírformát, ha tud végig koncentrálni, és nem hibázik sokat. A MOL Fehérvárnál külön ki kell emelni, hogy Szabics Imre nem teheti meg, hogy kulcsjátékosokat pihentet, mint ahogyan most tette. Nego, Fiola, Musliu, Nikolics és Bolla egyszerre való nélkülözése Hangya és Pinto sérülése mellett már komoly vérveszteség, egyszerűen nincs olyan minőségi nemzetközi szinten a Vidi kerete, hogy csípőből, tartalékosan simán lehozzon egy nemzetközi párharcot egy harcos örmény csapattal szemben (de senkivel szemben sem…).

A tanulságokat le kell vonni, s még tovább mélyíteni a keretet, ez az, ami már 2-3 éve nem megy a fehérvári egyletnek. Amennyiben ez szándékos, akkor nagy a baj és a szakmaiatlanság a vezetőségben, miként akkor is, ha nem szándékos, mert az is arra utal, nem állnak feladatuk magaslatán a menedzsment és a szakmai vezetés illetékesei.

(Fotó: MOL Fehérvár FC)



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by user

2021-07-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami