A bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként a helytállás is csak egy 6-1-es vereségre volt elegendő a női labdarúgó NB I sereghajtója, a Fehérvár FC számára. A Vidis hölgyek még a szezonnyitón, tavaly augusztus közepén a Budaörs ellen nyertek, azóta 16 nyeretlen mérkőzésen vannak túl, pontot is csak két alkalommal tudtak szerezni, így szinte reménytelen a helyzetük.
A bennmaradástól jelenleg 7 pontra vannak, a hátralévő öt mérkőzésükön kellene ezt ledolgozniuk, úgy, hogy háromszor idegenbe mennek, hazai pályán pedig két élcsapatot, az MTK-t és a Győri ETO-t fogadják, azaz a remények egyre halványulnak.
A Ferencváros elleni találkozó becsületgólja Szabó Bernadett nevéhez fűződik.
A következő körben a piros-kék lányok a Győrt fogadják, április 13-án, szombaton, 11.00 órakor a Sóstón.
0 hozzászólás