Az észtekkel hangolunk a bolgárokra márciusban

Szerző: Media24

2022-11-29

A 2023-as év az Európa-bajnoki selejtezők jegyében telik majd a magyar labdarúgó-válogatott számára, az esztendőt azonban márciusban – az első selejtező előtt négy nappal – felkészülési mérkőzéssel kezdi Marco Rossi együttese, az ellenfél az észt válogatott lesz.

A magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, így a selejtezősorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik majd. A mieink egyik selejtezős szabadnapja éppen az első játéknap lesz, az UEFA jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján azonban a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni, vagyis felkészülési mérkőzést játszani.

Marco Rossi együttese a fentieknek megfelelően a 2023-as évet március 23-án felkészülési mérkőzéssel kezdi, méghozzá az edzőpartnernek kiváló, egyébként nem túl acélos Észtország ellen, hazai pályán. Az észtek az idei évet a Balti Kupával zárták, melyen rajtuk kívül Lettország, Litvánia és Izland vett részt. A négycsapatos torna elődöntőjében büntetőkkel kaptak ki Lettországtól, majd a 3. helyért játszott mérkőzésen Eb-selejtezős ellenfelünket, Litvániát verték 2-0-ra. Az észtek a Nemzetek Ligája D divíziójában szerepeltek idén, és csoportgyőzelmükkel feljutottak a C ligába.

– Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell majd kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron 0-0-s döntetlent játszottak a bennünket két vb-selejtezőn is legyőző Albániával. Bár játékosaik többsége az észt bajnokságban játszik, van kerettagjuk az Arsenalból, a Tottenhamből és az FC Zürichből is.

A mérkőzésnek ezúttal is a Puskás Aréna ad otthont. A mieink az Észtország elleni mérkőzés után négy nappal, március 27-én a bolgárok ellen kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtező sorozatban.

Az MLSZ korábban elindította a 2023-as hazai tétmérkőzések bérleteinek értékesítését, a szezonnyitó magyar-észt összecsapás jegyeinek értékesítéséről hamarosan tájékoztatják az érdeklődőket. A szurkolók kevesebb mint egy hét alatt 25 ezer bérletet váltottak meg a Puskás Arénában rendezendő Eb-selejtezőkre.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-11-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami