Ez igen! Körülbelül erre számítottak a legpozitívabb Alba szurkolók a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős playoff körének első meccsén: a fehérvári egylet szinte végig vezetve, mind a négy játékrészt megnyerve – kiváltképp a második félidőben remekelve – 96-81-re diadalmaskodott a friss MK-ezüstérmes DEAC otthonában, így az egyik csapat harmadik nyert mérkőzéséig tartó párharcban elvette a rivális pályaelőnyét, s 1-0-ás vezetéssel várhatja a következő, keddi, hazai mérkőzést, amely lélektanilag nagyon fontos lesz, mert ha azt is behúzza az Alba, aligha jön vissza a párharcba már érdemben a Debrecen. Éppen ezért lesz nagyon nehéz meccs, ez borítékolható. Az Albában Davis 23, Ahmad 18, Vojvoda és Hearst 14-14, Curry és Markovic 10-10 pontig jutott, azaz hatan értek el két számjegyű ponttermést, ez döntőnek is bizonyult.
A védekezésen van még mit javítani, s biztosan fog is ebben a tekintetben jobban is teljesíteni Forray Gábor gárdája. A másik három párharcban egyaránt hazai győzelmek születtek, így a Szolnok, a Falco és a Szedeák is előnybe került a Sopron, a Körmend és a Paks ellen.
A fehérvári Menyhárt Bendegúz történelmet írt az ifjúsági hőlégballon vb-n
Menyhárt Bendegúz első magyar hőlégballon-pilótaként szerepelt sikerrel az ifjúsági hőlégballon-világbajnokságon. A 21...
0 hozzászólás