Az Alba hozta a Szolnok elleni első elődöntőt

Szerző: Mátay Balázs

2024-04-27

Néha csikorgott a gépezet, a meccs sokáig izgalmas, szoros volt, ám végül biztosan, 92-83-ra megnyerte a Szolnok elleni első elődöntős összecsapását a férfi kosárlabda NB I/A-ban az Arconic-Alba Fehérvár. Alejandro Zubillaga együttesében újra a 25 pontig jutó Vojvoda és a 19 egységet termelő Chambers volt a nyerő páros.

Az első negyed szorosan alakult, 11-14 után Vojvoda extrájával, hét pontjával fordított 18-04-re az Alba, majd még Roberts pakolt rá még két egységet. A folytatásban aztán a Szolnok visszakapaszkodott, sőt, a nagyszünetre már 2 pontos előnnyel vonult, Eads közelijével.

A második félidő első negyedében jó szokásához hűen ismét igen éles volt a hazai alakulat, így 72-66-os előnnyel rugaszkodhatott neki a záró 10 percnek. Ebben 72-70-ig zárkózott a Tisza-parti gárda, majd újra az alba lépett el, volt már 11 pontos előnye is, amiből kilencet meg is őrzött. Nem fölényesen, de biztosan győzött az Arconic-Alba, amely így összesítésben 1-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó sorozatban.

A következő találkozóra április 30-án, kedden 18.00 órakor Szolnokon kerül sor, majd május 3-án, pénteken este 6-kor jön az újabb Fehérvári csata.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2024-04-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami