Alba, Vidi: egy új igazolás és egy szerződéshosszabbítás

Szerző: Mátay Balázs

2026-06-13

Szerb, magyar és montenegrói kupagyőztes, észt, magyar és montenegrói bajnok légióst igazolt az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata. A 35 éves, 203 centiméterre nőtt szerb erőcsatár, Bojan Szubotic a legutóbbi idényben a DEAC-ban, azt megelőzően Szolnokon szerepelt, míg a következő szezonban az Albát segíti majd.

Szubotic a fehérvári klub első légiósigazolása. Előtte két magyar centert, erőcsatárt már bejelentett a menedzsment: Meleg Gergőt és Takács Zsoltot. A következő hetekben további érkezők várhatók.

Éppen úgy, mint a Vidi labdarúgóinál is. A piros-kékek eddig hivatalosan a Kecskemétről érkező Derekas Zoltán leigazolását jelentették be, de mellette már több, mint fél tucat távozót és néhány szerződéshosszabbítót is kommunikáltak. Legutóbb a védő Hesz Olivért, aki a télen érkezett a BVSC-től, s hozzáállásával, játékával bizonyította Pető Tamás vezetőedzőnek, hogy szeretne maradni a Sóstón.

A szerződésében szereplő opciót „élesítette” a klub, így a következő idényben biztosan marad a Videoton FC Fehérvár játékosa. Előtte már hasonlóképpen szerződést hosszabbítottak Murka Bendekkel, Spandler Csabával, Kovács Krisztiánnal, Bedi Bencével és több fiatallal.

Szinte biztosra vehető a házi gólkirály Németh Dániel maradása is, miután a DVTK-nak kölcsönadott, s onnan visszatérő támadót, Babos Bencét adja érte cserébe a Zalaegerszegnek, amely eleve szerződtetni szerette volna Babost. Az ügyletet valószínűleg napokon belül bejelentik. Van már más olyan leendő Vidi-labdarúgó, akivel megállapodott a klub, s akad, akinek már aláírt szerződése van a csapattal, de még nem került kommunikálásra. Ez(ek) ugyancsak a következő napokban várhatóak.

(Fotó: Harag Kincses Kornélia)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. június
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2026-06-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet