Alba: negyedik hely a körmendi tornán

Szerző: Mátay Balázs

2022-09-12

A házigazdáktól 94-72-re, az osztrák Oberwarttól 85-63-ra kapott ki az Arconic-Alba Fehérvár Körmenden a Mogyorósy Szilárd Emléktornán. Matthias Zollner alakulata persze csak nyomokban hasonlíthatott arra, amely majd a bajnokságban indul, hiszen a négy válogatottja még hiányzott, illetve egy légiós érkezésére is várnak még a klubnál. 

A felkészülés hajrájában csatlakoznak majd a vb-selejtezőkön és az Eb-n szereplő kosarasok (Vojvoda, Somogyi, Pongó Marcell és Szabó Zsolt), illetve a még várható negyedik légiós. Összességében nem lesz sok ideje Zollner mesternek az ideális taktika és csapatösszhang összecsiszolására, mivel szeptember 30-án, alig több, mint két hét múlva már Pakson lesz jelenése az Albának az NB I nyitányán.

A felkészülés egyik legfontosabb állomása következik a fehérvári kosarasok számára e hét közepén-végén: a hazai Nagy Gábor emléktornán előbb csütörtökön 19.00 órakor az Alba a bosnyák KK Igokea lesz az ellenfél a Gáz utcai csarnokban, majd másnap, 16-án, pénteken este 7-kor az osztrák Swans Gmundennel csapnak össze a Zollner-legények az egykori klubelnök emlékére rendezendő megmérettetésen.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-09-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami