Alba: megint a Falco jött ki jobban az utolsó percből

Szerző: Mátay Balázs

2022-06-04

Az idén immár harmadszor a címvédő Falco nyerte meg az Alba Fehérvár elleni szoros meccset (72-74), a kék-fehéreknek csak egyszer sikerült ugyanez. A mai összecsapáson ismét a védekezés volt a kulcs, ezt jól ment mindkét oldalon, ám emiatt (is) újra 80 pont alatt dobott Matthias Zollner csapata, megint ki is kapott, ahogy ebben az idényben szinte mindig, ha nem volt meg minimum a nyolcvanas. De lehet azt is írni, ami ugyancsak igaz, hogy azt nem bírja el az Alba a Falco ellen, hogy két kulcsjátékosa, Davis és Smith együtt összesen 3 pontot szerezzenek, ez nem fért bele most sem.

Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki elődöntő 0-2-re áll fehérvári szempontból és a keddi, szombathelyi meccsen bravúr kell Vojvodáéktól, ha nem akarnak idejekorán a döntő helyett a bronzmeccsre hangolni.

A mai derbin Vojvoda és Pongó 14-14, Stark 12, Fakuade 11 pontot szerzett, de az ő viszonylagos eredményességük sem volt elég a nagyon fontos győzelemre. Hajszál híja volt, szó szerint az utolsó fél perc döntött, amit kivédekezett, így megint nyert a Falco.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-06-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami