Alba Kempo SE – túl a tavaszi versenyszezonon

2022-07-03

61 aranyéremmel – közötte 7 világbajnoki címmel – zárta a tavaszi versenyszezont az Alba Kempo Sportegyesület.

Véget ért a tavaszi versenyszezon a székesfehérvári Alba Kempo Sportegyesület számára. A csapat mozgalmas félévet tudhat maga mögött: sokfelé jártak, több helyszínen is bizonyítottak a harcosok.

„Kemény edzésekkel, kitartó felkészüléssel, edzőtáborral, országos és nemzetközi versenyekkel, valamint rengeteg büszkeségre méltó eredménnyel, győzelemmel és sikerrel zártuk a szezont” – foglalta össze az elmúlt hónapokat Polgár Tamás, az Alba Kempo SE vezetője-edzője. – „A tavaszi versenyeket már önálló egyesületként kezdtük, ugyanis bejegyezték a klubunkat, mint sportegyesületet.”

A fehérvári kempokák az évet a Zen Bu Kan Kempo szövetség téli edzőtáborával indították. Mátraházán a haladó övfokozatú tagjaik képezhették tovább magukat és fejleszthették tudásukat.

Februárban megkezdték a célzott felkeszülést a WAC harcművészeti világbajnokságra, hiszen csapatuk az idei évben három Magyar Zen Bu Kan Kempo válogatott taggal is büszkélkedhetett. Szabó Rebeka, Burián Bendegúz és Koza Márk a tavalyi évben elért eredményi alapján képviselhette hazánkat és Székesfehérvárt a Portugália WAC világbajnokságon. A fiatalok a vébéről hét világbajnoki arannyal, három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.

„Óriási büszkeség töltötte el az egész csapatot, hiszen kőkemény szabályrendszerben, nagyon erős nemzetközi mezőnyben tudtak győzedelmeskedni az albás harcosok” – mondta Polgár Tamás, majd elmesélte, hogy március elején citrom- és narancssárga öves házivizsgát tartottak, ahol a zen bu kan kempóval még csak ismerkedő sportolók adhattak számot a tudásukról.

Ezt követően egyesületük négy tagja részt vett a HS Kinizsi Közelharc Kupán is, mely a Magyar Honvédség Katonai Küzdősport Bajnoksága. Kovács Martin, Bognár Roland, Szücs Tibor és Czentár Imre négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet bunyózott össze nagykesztyűs és földharc szabályrendszerekben. Ezen kívül Tibi elnyerte a Legharcosabb versenyzőnek járó különdíjat is!

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2022/06/25/alba-kempo-se-tul-a-tavaszi-versenyszezonon

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. augusztus
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Temesvári Márta

2022-07-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Dán védőt igazolt a Vidi

Dán védőt igazolt a Vidi

Hollandiában, Kazahsztánban és Svédországban is légióskodó, korábbi dán utánpótlás válogatott középső védőt igazolt a...

A Vidi kabarénak a Fradi tapsolt

A Vidi kabarénak a Fradi tapsolt

Megyei szinten is kínosan gyenge védekezést produkált, kabaréba illő, edzésen is arcpirítónak számító gólokat kapott a...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami