Alba: Chambers érkezik Pongó posztjára

Szerző: Mátay Balázs

2023-07-18

Az Alba szurkolói nagyon bosszúsak voltak, amiért az ezüstéremmel végződő szezont követően egyik hazai kedvencük, az irányító Pongó Marcell a nagy rivális, bajnok Falco együtteséhez igazolt. Most, úgy tűnik megvan a minőségi helyettes: a Körmendben nagyon jó idényt maga mögött hagyó Siyani Tahir Chambers igazolt a fehérvári kosarasokhoz.

Az amerikai játékos minőségi igazolás, nemcsak gyors és remekül lát a pályán, rendkívül ponterős is. Rajta kívül a palánkok alatt príma Philmore alkotja jelenleg a biztos légiós kontingenst, miután Ford Olaszországba, DeCosey pedig Kanadába távozott.

Az Alba Összességében öt légióssal vág neki a nemzetközi kupának és a bajnokságnak, így lesz még dolga a Simon Balázs vezette menedzsmentnek a végleges keret kialakításáig. Továbbra is bizonytalan Somogyi Ádám sorsa, a fiatal válogatott kulcsember maradása vagy távozása (külföldre menne jó ajánlat esetén) napokon belül eldől. A következő idény sikeressége érdekében fontos volna, hogy továbbra is a Gáz utcai csarnok legyen a bázisa, esetleges pótlása nehéz dió volna, a hazai mezőnyből szinte lehetetlen.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2023-07-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This