A Puskásé a megyei derbi

Szerző: garanddesign

2021-03-14

A MOL Fehérvár a győzelem kényszerével lépett pályára szomszédvári riválisa ellen, köszönhetően annak a borzalmas szériának, amelyet a tavaszi nyitányon az újpesti kiütéses győzelme után produkált. A februári mélyrepülés alatt nemhogy a bajnoki cím reménye úszott el, de a második helyen is megelőzte a megyei rivális Puskás. Ehhez képest ezt a kulcsmeccset sem tudta hozni a piros-kék egylet, hiába birtokolta többet a labdát, hiába volt fölényben a mezőnyben, s alakított ki több ziccert, a PAFC nyert 1-0-ra, így nagyon közel került az ezüsthöz, miközben a Vidinek már a 3. helyét kell féltenie, ami azért egy ilyen lehetőségekkel rendelkező csapat esetében több, mint kellemetlen.
nytelen produkció továbbra is felveti a vezetők mély felelősségét, mert ebben a szezonban gyakorlatilag szinte csak rossz döntéseket hoztak, kezdve az edzőválasztástól az igazolt játékosokig. De ők még mindig nem vonták le a megfelelő konzekvenciákat. A mai találkozó is ékes példa erre: néhány hete kölcsönadták a Puskásnak Géresi Krisztiánt, aki csak perceket kapott sérüléséből visszatérve Fehérváron. Mit ad Isten, ez a Géresi egy hónap alatt gólokat rúgott, gólpasszokat jegyzett, Marco Rossi a válogatottba is meghívta, ráadásul az ő szemfülessége, gyors helyzetfelismerése és pontos ívelése után jött a PAFC győztes gólja is anyaegyesülete ellen. A szakmai személyi kérdésekben döntést hozó sportigazgató ismét bizonyított, ezúttal sem pozitívan…

No, de inkább „szakmázzunk” a mai meccs okán még egy kicsit: a felcsúti találkozó honi szinten jó iramú és színvonalú, küzdelmes volt, de ismét kiütközött a fehérvári egylet minden hibája, a rendkívül dekoncentrált védekezése, a gyenge helyzetkihasználása, és az a tény, hogy ha hátrányba kerül, fogalma sincs, mit kellene tennie, képtelen változtatni sematikus fociján, nem tud reagálni a mérkőzésen bekövetkezett változásokra. Igaz, ez a taktikát kidolgozó edző felelőssége, de mivel hetek óta nincs kinevezett trénere a MOL Fehérvárnak, ez nem is csoda, hiszen a megbízott edző, Szalai Tamás nem tudja, s nyilván nem is akarja saját arculatára formálni a gárdát, tudván, hogy áprilistól jön Szabics Imre, aki majd megszabja a közeljövő Vidijének stílusát.

Az igazságosság talaján meg kell jegyezni, hogy bár sok múlott rajta, de összességében a fentieken nem változtat az a tény, hogy a játékvezető egy egyértelműen jogos (a képen a pillanat, amikor Szolnokival összeakad és elesik Petrjak) és egy véleményes 11-est nem fújt be a Vidinek, amely a játék összképe alapján minimum az 1 pontot megérdemelte volna De, sok a ha és a volna… Akár így, akár úgy, van baj a Sóstón bőven, de nem csak lent, a pályán, fentebb is. Mindaddig, amíg csak annak van következménye, ami a pályán történik, annak pedig nincs, ami ehhez a produkcióhoz vezetett, tehát azok a vezetők a helyükön maradnak, akik az ehhez vezető rossz döntéseket meghozták, addig gyökeres változás és újabb bajnoki cím egészen biztosan nem lesz. Ezt a „kórképet” kellene valaki(k)nek a klub irányítói számára úgy felvázolnia, hogy ezt ők is belássák. Azonban az eddigiek arra utalnak, hogy ez klasszisokkal nehezebb dió, mint egy újabb, bajnoki címre valós esélyekkel rendelkező csapat kialakítása…

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-03-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami