Minden korosztálynak be kellett mutatnia formagyakorlatot, valamint önvédelemre és GI földharca is sor került. A növendékeknél az utolsó korosztálynak Stop Semi Contact is volt, a „gyermek 3” kategóriában C-Viadal, a felnőttek és a veteránok NoGi földharcban vettek részt, a Veterán B csoport pedig A-Vidadal Junior, B-Vidadal Schoolboy és Pusztakezes Shoolboy versenyszámban indultak.
„Ez volt a X. Seregélyes Kupa és tízszer annyit kellett vele foglalkozni a vírushelyzet miatt, mint az elmúlt években.” – árulta el Kordás István – „Már két hónappal ezelőtt nekiálltunk szervezni. Eredetileg áprilisban tartottuk volna meg, ám egy hónapot csúsztatnunk kellett az intézkedések miatt. Szinte naponta változtak a Magyar Közlönyben a jogszabályok és mi mindennek meg akartunk felelni. Folyamatosan egyeztettünk a versenyzőkkel és a szülőkkel a védettségi igazolványokkal kapcsolatban. A végén nagy könnyebbséget jelentett az oltások előbbre haladása.”
A járványügyi előírások miatt az OB-n nézők nem vehettek részt, a 14 év alatti gyermekekkel csak egy szülői kísérő mehetett az edzőn kívül (és neki is rendelkeznie kellett védettségi igazolvánnyal), 14 éves kor felett pedig csak az edző lehetett tanítványa mellett. A maszk használata kötelező volt a szervezőkre, a bírókra, az edzőkre, a kísérőkre, a segítőkre és a versenyzőkre nézve is. A sportolók kizárólag a küzdőtéren lehetett levenni.
Azért, hogy ne legyenek egyszerre túl sokan egy légtérben, a viadalok reggel 9-kor kezdődtek a 14 év alattiak meccseivel, majd délben sor került a többiek regisztrációjára. Emiatt nagyon elhúzódott a program: 23-kor fejeződött be.
„Mindenki nagyon várta már ezt a napot, mivel nagyon sok verseny elmaradt az elmúlt egy évben.” – mondta Kordás István – „Sokan jelezték, hogy nagyon érzik a „ring rozsdát”. Ennek ellenére nem láttam senkin se visszafejlődést. Nagyon sok színvonalas meccset láthattunk küzdelemben és technikai számban is. Nagyon szépen küzdött például Hippeller Panna és Koza Márk, Burián Bendegúz mérkőzését pedig tátott szájjal nézte mindenki. Polgár Tomi tanítványa egy komoly fekete övessel küzdött, s bár eddig is megszoktuk tőle a magas színvonalat, most az eddigieknél is jobb volt. A saját fiaimra, Mátéra és Márkra is nagyon büszke vagyok, remekül bunyóztak.”
A cikk folytatása elérhető az alábbi linkre kattintva:
https://fmc.hu/2021/05/18/a-fehervari-es-a-sarosdi-kemposok-ismet-remekeltek-az-ob-n/
0 hozzászólás