Tavaly is sokat tettek a közbiztonságért a fehérvári polgárőrök

A Palotavárosi tavaknál tartotta éves közgyűlését a Székesfehérvári Városi Polgárőrség, melyen mintegy száz embernek tartott beszámolót a tavalyi évben végzett munkáról Pintér László elnök. Elhangzott, hogy 2022-ben összesen 12.500 óra szolgálatot teljesítettek Székesfehérváron.

Mint az elnök mondta, az együttműködő szervezetekkel, így a rendőrséggel, az önkormányzattal, a katasztrófavédelemmel, a Magyar Postával, a NAV VÁM és Pénzügyőrséggel, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, a MOHOSZ-szal, a vadászokkal, a mezőörökkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak. Kölcsönösen segítették, támogatták egymás munkáját a tavalyi esztendőben is. Hangsúlyozta, hogy tevékenyen részt vettek az illegális migráció elleni fontos határvédelmi feladatok ellátásában is.

A polgárőrök a város különböző rendezvényeinek biztosításában is segítettek, továbbá folyamatos szolgálatokkal a székesfehérvári köztemetők védelmében is részt vesznek.

Helesfai Marcell középiskolai tanár, a városi polgárőrség oktatási felelőse az időszerű feladatokról beszélt és kiemelte, hogy fontos a fiatalok bevonása a polgárőr munkába.

A közgyűlésen Pintér László öt fehérvári polgárőrnek adott át a 30 éves kiemelkedő szolgálatukért emléklapot, 25 éves szolgálatukért tízen, 15 évesért tizenketten, 10 évesért ugyancsak tizenketten vehették át a jubileumi emléklapot.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This