A rendőrég szakemberei a nyár folyamán prevenciós foglalkozások keretein belül hívják fel a biztonságra a táborozó gyerekek figyelmét Székesfehérváron.
A gyerekek számára csupa öröm és kaland a vakáció ideje, mely számos izgalmat és ezzel egyidejűleg megannyi veszélyt is rejt. A megelőzés jegyében Májer László rendőr őrnagy, továbbá Gazdag Andrea rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának, illetve Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai augusztus 2-ig várják sokszínű programmal az ifjú táborozókat Székesfehérváron, a Napraforgó Napközis Táborban.
A szünidejüket töltő apróságok változatos feladványok, játékos fejtörők révén mélyíthetik el közlekedésbiztonsági ismereteiket, emellett pedig gyakorlati tudásukat is próbára tehetik a kifejezetten e célra felállított ügyességi kerékpáros akadálypályán. A heti rendszerességgel megtartott foglalkozásokon a rendőrség szakemberei a kisiskolás korosztályt leginkább fenyegető bűncselekmények megelőzésének lehetőségeit is szemléltetik.
(FVMRFK)
0 hozzászólás