Sukorói betörés az éj leple alatt

Szerző: Media24

2023-02-17

A gárdonyi rendőrök éberségének köszönhetően rendőrkézen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható pátkai férfi.

A gárdonyi rendőrök szolgálatuk ellátása során 2023. február 16-ról 17-re virradóan Sukorón, a Körmös utca egyik présházánál lettek figyelmesek egy gyanúsan viselkedő férfira, aki a szokatlanul késői órán éppen egy ház előtt parkoló személyautóba pakolt serényen. A 48 éves férfit az egyenruhások azonnal ellenőrzés alá vonták.

Kiderült, hogy a kéretlen éjszakai látogató a ház drótkerítését kifeszítve jutott be az ingatlan udvarára, majd a bejárati ajtó megrongálásával behatolt a házba, végezetül betörte a melléképület ablakát, melyen keresztül bejutott az épületbe, és onnan többek között szeszes italokat és fűnyírógépet tulajdonított el.

A pátkai férfi nem sokáig örülhetett frissen szerzett zsákmányainak, miután a rendőrök éppen azok bepakolása során érték tetten és még a helyszínen elfogták. A 48 éves elkövetőt előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a gárdonyi nyomozók.

(FVMRFK, a fotó illusztráció)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2023-02-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Nincs szó gyermekrablásról!

Nincs szó gyermekrablásról!

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat...

Share This