Az állami gondozásban részesülő gyermekek részére szervezett idén is ajándékozást a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnoka Fejér megyében. A felajánlásokat a hét elején vitték el a Szent István Görög Katolikus Gyermekvédelmi Központba Székesfehérvárra.
A Karácsonyi Mosolygyár elnevezésű kezdeményezést már hatodik alkalommal fogta össze Jákli Péter tűzoltó főtörzsőrmester. A felhíváshoz csatlakozó önkéntesek a gyerekek korához illeszkedő ajándékokat rejtő cipős dobozok mellett száraz és tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodó szereket, társas- és logikai játékokat, olyan új vagy megkímélt háztartási elektromos eszközöket – például mikrohullámú sütőket, síkképernyős televíziókat, vasalókat -, továbbá szőnyeget, csócsó asztalt, kosárlabda palánkot ajánlottak fel, amelyek megkönnyítik, komfortosabbá teszik a lakásotthonok mindennapjait.
A felajánlásokat Deresné Tanárki Mária, intézményvezető köszönte meg, aki elmondta, hogy a Szent István Görög Katolikus Gyermekvédelmi Központhoz összesen 516 – nevelőszülői családokban – nevelkedő gyermek és a négy dégi lakásotthon 48 lakója tartozik. A pénzadományokat elsősorban a gyermekek kirándulására és nyári táborokban történő részvételére fordítják majd.
(Katasztrófavédelem)
0 hozzászólás