A kutya szagot fogott, meg sem állt a csákvári betörőig

Szerző: Media24

2021-12-22

A rendőrségre 2021. december 21-én hajnalban Csákváron történt betörésről érkezett bejelentés. A telefonáló elmondta, 1 óra körül érkezett csákvári üzletéhez, hogy az árukat lepakolja. Feltűnt neki, hogy kulcs nélkül tudott az ingatlanba jutni. Elsőként arra gondolt, talán feledékenységből hagyta nyitva az ajtót. Beljebb lépett és felkapcsolta a villanykapcsolót, de hiába, nem lett világosság a helyiségben. Ezért elemlámpát vett magához, majd a következő pillanatban zajt hallott a raktár felől. Körbevilágított a fényforrással, és azonnal észlelte, hogy illetéktelenek jártak nála, mindent felforgattak. A raktárba lépve egy számára látásból ismerős férfit pillantott meg. Kérdőre vonta az idegent, aki magyarázkodni kezdett, majd mindent tagadott.

Mint később kiderült, a betörő kapcsolta le az áramellátó automatát és a főkapcsolót is. Mire a tulajdonos ezeket mind visszakapcsolta, addigra az elkövető eltűnt. A kasszából több mint százezer forintot vitt el. A sértett megfelelő fényforrás mellett észlelte azt is, hogy a betörő az első ajtót berúgva, a másikat pedig kifeszítve hatolt az épületbe.

A bejelentést követően az egyenruhások haladéktalanul az üzlethez mentek, ahol a megfelelő helyismerettel és jó személyismerettel rendelkező Konstantin Fanni rendőr őrmester a sértett elmondása alapján beazonosította a feltételezett elkövetőt. Felkutatására és elfogására nyomkövető kutyát is bevetettek a rendőrök. Az eb az elkövetés helyszínétől néhány száz méterre lévő családi házhoz ment, amelynek kapuja előtt jelzett. Az ingatlanban a nyomozók heverőn fekve, ittas állapotban találták meg a keresett személyt, akit elfogtak, és a rendőrségre előállítottak. A sértett az elfogott férfi személyében egyértelműen felismerte a boltban talált idegent. Az elkövető ruházatátvizsgálása során előkerült több mint százezer forint készpénzt a rendőrök lefoglalták.

A 26 éves férfi ellen a Bicskei Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Media24

2021-12-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami