Zsigmond Lala és tanítványai ismét (fél)évzárón bizonyítottak

Szerző: Mátay Balázs

2023-01-29

Immár hagyományos módon a növendékek színvonalas gálaműsorával zárta le hivatalosan is a 2022-es naptári esztendőt, egyben iskolai félévet a Zsigmond Lala Énekstúdió. A bő négy órás programban előbb tucatnyi kiváló egyéni produkciónak tapsolhattak a nézők a nagy múltú Köfém Művelődési Házban, ahol aztán két musicalnek, a Padlásnak, valamint a Rómeó és Júliának is nagy sikere volt, rövidített verzióban. Mindkettő – ahogy a korábbiak az elmúlt évek gáláin- telitalálatnak bizonyult, a közönség ugyanis szűnni nem akaró vastapssal fejezte ki tetszését. A Lala-gálán jelen volt Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila is.

A délután és az este jelentős részét kitöltő programon érződött, hogy Zsigmond Lala és a zenés színpadi mozgást koreografáló Kátai Ádám (aki nem mellesleg Lala menedzsere is) komoly teljesítményt pakolt bele az évzáróba, a 10 évestől a 20-asokig, a színpadon már otthonosan mozgóktól az “első bálosokig” minden énekstúdiós teljesítményén pozitív nyomot hagyott a közös felkészülés, a sok gyakorlás.

Az élet ezután sem áll meg, az egyéni és csoportos foglalkozások a következő hónapokban folytatódnak, illetve hamarosan (február 16-án és 17-én három előadás is lesz a nagy érdeklődés miatt!) az Abigél musical bővített verziója kerül bemutatásra, ugyancsak a Köfémben. Már csak az egyikre van még néhány szabad hely, részletek itt: https://www.facebook.com/zsigmondlalaofficial/photos/a.1763662897288380/3439283873059599/

Mindeközben persze Zsigmond Lalának arra is lesz ideje és energiája, hogy ő maga több fellépést vállaljon, amelyeken vitathatatlan tehetségét előadóként is kibontakoztathatja.

További infók a Zsigmond Lala Énekstúdióról itt: ZsigmondLala Énekstúdió | Facebook és itt: http://www.zsigmondlala.hu/

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-01-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami