Zene, tánc, mese, gyerekprogramok – remek móka volt idén is a Béke téri piknik

Szerző: Mátay Balázs

2026-09-06

Játékos programok, mese és zene várta a családokat vasárnap délután a Béke téri pikniken. A városrészben élők közösen kapcsolódhattak ki, a legkisebbektől a nagyszülőkig minden korosztály talált magának elfoglaltságot.

A program a Csicsergő-dúdoló zenés, játékos foglalkozásával indult, amelyre Pátserné Kneifel Anna várta a legkisebbeket és szüleiket. A már több mint egy évtizede gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozó konduktor-tanító ezúttal is rengeteg mondókával, jól ismert gyerekdalokkal, sok hangszerrel érkezett az eseményre, hogy megmozgassa az apróságokat.

Ezt követően Tóth Olivér Artúr kobzos mesemondó A szegény ember szőlője című zenés-mesés játékával folytatódott a színpadi program. Az óriási sikert aratott előadásba a gyerekek mellett a szülők is bekapcsolódtak, különösen az apukák bizonyultak lelkes szereplőknek.

A színpadi programok mellett egész délután lehetett játszani és mozogni. Az ugrálóvár, a csillámpóni élményközpont és a szüreti fajátékok mellett a LEGO-sziget is népszerűnek bizonyult – nemcsak a gyerekek merültek bele az építésbe, de több apuka is beszállt a közös legózásba. A rendezvényre kilátogatott Molnár Tamás, a városrész önkormányzati képviselője is.

A piknik zárásaként a CandyMen Duo hozta el a rock and roll hangulatot a Béke térre. A hazai és nemzetközi rock and roll klasszikusok mellett ismert örökzöldek is felcsendültek rock and rollos feldolgozásban, bőgőre, gitárra és szájharmonikára hangszerelve – a közönségből többen táncra is perdültek a népszerű dallamokra.

(SZKKK/Media24, fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Mátay Balázs

2026-09-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet