Vörösmarty Színház: évadnyitó, díjakkal

Szerző: Media24

2022-10-08

Szép hagyomány a város kulturális életében, hogy a színházi évad első premierje keretében adják át a Pro Theatro-díjat, amellyel Székesfehérvár Önkormányzata ismeri el a színházi világban dolgozók munkáját. Idén a Bagó Bertalan rendezte, Shakespeare Julis Ceasar darabbal indult a Vörösmarty Színház 2022/2023-as évada. A premier előtt köszöntötte a közönséget dr. Szikora János igazgató, a város elismerését dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át Tóth Ildikó színművésznek és Kalmár Johanna ügyelőnek.

Székesfehérvár színházi értékeinek gyarapítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Székesfehérvár Közgyűlése „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjat adományozott Tóth Ildikó színművésznek és Kalmár Johanna ügyelőnek. Az elismeréseket a színházi évad első premierje előtt adta át a Vörösmarty Színház színpadán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a díjazottakat dr. Szikora János igazgatóval közösen köszöntötte.

Az ünnepi pillanatokat megelőzte egy apró meglepetés: a nézőtér valamennyi ülőhelyén egy-egy szál virággal várták az előadásra érkezőket. Ezzel a szép gesztussal fejezte ki a Vörösmarty Színház valamennyi tagja elismerését a nézők felé a teátrum támogatásáért, bizalmáért – mondta dr. Szikora János. Az igazgató kiemelte: „Nehéz időket élünk, nehéz idők jönnek, de a színház él. Lehet, hogy lesz átmeneti bezárás, de mindazokat az előadásokat, amiket meghirdettünk, be fogjuk mutatni.”

A színházhoz a társulat, a rendezők, színészek nélkülözhetetlenek, mint ahogy a „műszak” is, akik a színpad mögött, a háttérben azon dolgoznak, hogy a nézők egy-egy előadáson élményhez jussanak. Így idén két díjat adhatok át a város nevében – mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. A jövőről szólva egy kéréssel fordult a színházat kedvelők felé: „Ez egy nehéz, kihívásokkal teli évad lesz. Egy ekkora épület fenntartása, működtetése sohasem egyszerű, és az év bizonyos időszakában, ilyen energiaárak mellett elképzelhető, hogy lehetetlenné válik, de ez nem jelenti azt, hogy az évad sérülhet! Az a kérésünk, hogy szeressék ezt a színházat, amely értéket, élményt nyújt nézőinek minden évadban. A színház volt, van és minden nehéz körülmény ellenére lesz is, mert e nélkül a város, a megye és a régió kulturális élete elképzelhetetlen.”

A beszédeket követően vehette át a Pro Theatro-díjat Tóth Ildikó színművész, aki a nyolcadik színházi évadot kezdte meg idén a Vörösmarty Színház társulatában. A díj átvételét követően meghatódottan mondott köszönetet, rendkívül nagy megtiszteltetésnek nevezve az elismerést. „Ötven évvel ezelőtt három éven át éltem Székesfehérváron, és sem Kígyó utcai óvodásként, sem rákóczis diákként nem gondoltam, hogy egyszer majd itt állok, így Önök előtt. A színháznál és így Székesfehérváron eltöltött időben szerzett tapasztalataim alapján bizton mondhatom, büszkék lehetnek arra, hogy egy ilyen városban élnek, ahol egy ilyen fontos kulturális intézményt megtartanak és támogatnak.” – zárta rövid beszédét Tóth Ildikó.

Pro Theatro-elismerésben részesült Kalmár Johanna is, akinek érdeklődése és szeretete a színház iránt családi indíttatás, számokban és adatokban nem mérhető. Szorgalmával párosult problémamegoldó képessége, a művészekkel és a munkatársaival való viszonya, a székesfehérvári színházért folytatott 20 éves tevékenysége is érdemessé teszi őt az elismerésre – hangzott el a méltatásban. A közönség és a színház társulata, tagjai nagy tapssal köszöntötték a díjazottakat.

Az ünnepi pillanatokat követően a színházba költözött egy rég elfeledett Róma: Shakespeare klasszikusát, a Julius Ceasart Bagó Bertalan vitte színpadra. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián lépett színpadra.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-10-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami