Várják a javaslatokat a Schmidl Ferenc Építészeti Díjra

Szerző: Media24

2024-02-29

Székesfehérvár Önkormányzata az építészet világnapjához kapcsolódva adja át minden évben a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat. A jeles elismerésre idén is várják a javaslatokat, melyek május 31-ig – az alábbiakban részletezett módon – tehetők meg.

A Schmidl Ferenc Építészeti Díj annak az építész tervezőnek adományozható, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente legfeljebb két Schmidl Díj adható át azzal, hogy amennyiben egy konkrét építészeti alkotásnak több tervezője van, akkor annak valamennyi tervezője részére adományozásra kerül a díj.

Az elismerésben részesülő(k)re javaslatot tehet bármely természetes vagy jogi személy, sőt a tervezők saját alkotásaikat is nevezhetik. A javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét és elérhetőségét, a javasolt építész nevét és elérhetőségét, a javaslat indokául szolgál épület leírását, fényképeit, a terv megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait, látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei: legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papírnyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint a papírnyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, .pdf formátumban. Kérik feltüntetni a borítékon: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”.

A javaslatokat 2024. május 31-ig írásban lehet benyújtani személyesen a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján, vagy beküldhető postán az alábbi címre: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda címére: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

A beérkező ajánlásokat több szakemberből álló bizottság véleményezi, a díj átadására októberben, az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2024-02-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami