Választás 2024: érdekességek Fejérből és Fehérvárról

Szerző: Media24

2024-06-12

Ahogy országosan, így Fejér vármegyében is a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték a legtöbb települési választást, illetve Fejér Vármegye Közgyűlésében is jelentős túlsúlyba kerültek a kormánypárti képviselők a vasárnapi önkormányzati választási eredmények alapján. Alábbiakban néhány érdekességet emelünk ki olvasóinknak a voksolások végkifejletei kapcsán.

Az élre kívánkozik a vármegyeszékhely, Székesfehérvár, ugyanis olyan nagy fölényre, mint amekkorával a Fidesz helyi egysége győzött, korábban még nem volt példa helyben a jelenlegi választási rendszerben, hiszen a 14 egyéni választókerületből egy kivétellel mindet az ugyancsak rekordkülönbséggel (országos, nagyvárosi összevetésben is!) diadalmaskodó polgármester, dr. Cser-Palkovics András csapatának tagjai nyerték meg. Ezen belül külön ki kell emelni a 09. számú egyéni választókerületet, ahol az 1994 óta, azaz 30 éve regnáló független képviselőt, Szigli Istvánt magabiztos különbséggel legyőző Szontaghné Kovács Erika nyert mandátumot és tehet majd képviselői esküt október elején, az új közgyűlés alakuló ülésén.

A Feketehegy-Szárazréz-Szedreskert alkotta választókerület mellett meg kell említeni a Dél-Öreghegy-Kisfalud érintette 13. számú választókerületet, ahol az egyéniben először induló Róth Péter utasította maga mögé a rutinos riválisokat felvonultató mezőnyt, ráadásul a választókerületben rekordnak számító 1633 szavazattal, kiemelkedő, csaknem 70%-os (69,71%) részvétel mellett, ami a legmagasabb volt az egész városban.

Az egyetlen kivételről is szólni (írni) kell, mivel a 07. sz. választókerületben (Palotaváros-Dél) az a Farkas László nyert, aki a rendszerváltás óta megingathatatlan. Függetlenként nyert, de korábban sikerült ez neki a megboldogult SZDSZ és a Civil Mozgalom színeiben is. Az immár kilencedik alkalommal győztes képviselő méltó ellenfele volt a Fideszes Balogh Gergely, de legyőzni ő sem tudta. Ha ez nincs, akkor sportnyelven szólva „söpréssel” nyer a Fidesz.

Ahogy szinte söpréssel nyert Velencén is, ahol a polgármesteri versenyben simán diadalmaskodó Krausz György mellett a képviselőtestület további 8 tagjából hatot a Fidesz-KDNP ad majd. Gyakorlatilag a párt minden indulója mandátumhoz is jut(ott), kivéve a két függetlenként, támogatással induló jelöltet. A szeptember végéig még testületi többséggel regnáló Gerhard Ákos és a Regélő Egyesület mindössze két képviselői mandátumhoz jut(ott). Érdekesség, hogy a szomszédvár Gárdony polgármestere sem tudott címet védeni, a csaknem két évtizede mindig győzedelmeskedő Tóth István helyett ezúttal egy helyi egyesület jelöltje, Eötvös Pál lett a befutó.

A további városokat illetően Székesfehérvár mellett Bicskén (Bálint Istvánné),Bodajkon (Wurczinger Lóránt), Csákváron (Illés Szabolcs), Enyingen (Kiss Norbert Ivó), Ercsiben (Gólics Ildikó), Martonvásárban (Horváth Bálint) Polgárdiban (Nyikos László), Pusztaszabolcs (Tüke László) Sárbogárdon (Sükösd Tamás) ugyancsak a Fidesz-KDNP jelöltjeiként diadalmaskodtak, néhány közülük még más jelölőszervek támogatottjaként is. E tíz város mellett Adonyban független jelölt nyert, Dunaújvárosban maradt Pintér Tamás (a Jobbik után immár egyesületi színekben), Móron Fenyves Péter (először a Fidesz támogatása nélkül, függetlenként), Rácalmáson egyesületi jelölt, Schrick István győzött, Gárdonyról külön szóltunk már, de ezt tesszük végül Abával is.

A Székesfehérvárhoz közeli kisvárosban egy sportegyesület tarolt! A SÁRRÉTE SE adja a polgármestert Képliné Molnár Ildikó személyében, miként mind a hat további testületi tagot is.

A Fejér Vármegyei Közgyűlés is külön fejezetet érdemel. Ebben a testületben marad a jelentős Fidesz-KDNP többség. A jelenlegi elnök, dr. Molnár Krisztián és további 10 listás jelölt adja majd a következő ciklusban a közgyűlési többséget. A Mi Hazánk 3, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a DK 2-2, a VÁLASZ FCF és a Momentum 1-1 képviselője ülhet be még októberben az új vármegyei közgyűlésbe.

A kisebb települések esetében is sok helyen nyertek a Fideszes jelöltek, többek először tudtak győzni, így pl. Pátkán Buda Attila, Vértesacsán Kara Nikoletta. Mindig érdekes Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja, Felcsút eredménylistája. Ezúttal ez sem mutat mást, csak Fidesz fölényt. A polgármestert (Mészáros László István) és a teljes 7 fős testületet kizárólag kormánypárt adja ősztől.

Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy Fejér Vármegyében döntő fölénnyel a Fidesz-KDNP vitte el a mandátumok zömét a nagyobb településeken, városokban, ugyanakkor a kisebb településeken továbbra is a függetlenként indulók sikeresebbek, de itt is erőteljes a Fidesz-KDNP előre nyomulása. Összességében a számok komoly Fidesz győzelmet mutatnak.

(Fotó: Mátay Balázs, Fejér Vármegyei Önkormányzat, Krausz György- Facebook)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Media24

2024-06-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This