Ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeztek Székesfehérváron az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire és dicső eseményeire nemzeti ünnepünkön. Székesfehérvár és Fejér vármegye március 15-i, közös rendezvényén a Petőfi rock darabból láthattak részleteket – a szélsőséges időjárás miatt – a Városháza Dísztermében rendezett eseményen, majd ünnepi beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Molnár Krisztián, a vármegyei közgyűlés elnöke. A program koszorúzással zárult a ’48-as márciusi események egyik fő helyszínén, a Fekete Sas Szálló előtt.

Mint 175 évvel ezelőtt március idusán, az időjárás ma is esős és szeles volt, ám az ünneplők kedvét ez nem szegte Székesfehérváron. Megtelt a Városháza Díszterme, és a közvetítéseket is városszerte figyelemmel követték mind a helyi tv-ben, mind a világhálón. A fehérvári fiatalok forradalmi hangulatot varázsoltak a színpadra, megjelenítve a szabadságharc eseményeit és hőseit.  A Vörösmarty Színház az idei évadban újszerű, neoavantgárd előadással lepte meg közönségét. A Petőfi rock című darabot, amely az 1970-es évek elején született, és Paál István rendező munkáját dicsérte, a színház Petőfi Sándor születésének 200. és a mű ősbemutatójának 50. évfordulója előtt tisztelegve dolgozta át. A Fejér Vármegye és Székesfehérvár Önkormányzatának az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén résztvevők ebből az alkotásból láthattak részleteket.

Ha Petőfi Sándor ma itt élne köztünk, elégedetten szemlélné, hogy az ő lelkében lobogó láng nem hunyt ki, hanem óriási erővel él a ma fiataljaiban is – e gondolatokkal köszöntötte a fiatalokat Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András ünnepi beszédében röviden vázolta azt a történelmi helyzetet, amelyből hazánk számára egyetlen út vezetett a szabadság felé. Székesfehérvár 1848-ra már mindent látott és átélt, amit városra kiróhat a balsors. Történetünk itt helyben leképezi az egész magyar nemzet történetét Európában. Elvesztettük vezető szerepünket, legféltettebb kincseinket hódítók rombolták szét, vagy rabolták el, számtalanszor kellett romjaiból újjáépíteni a közös otthonunkat.

„A magyar történelem nem más, mint kemény ellenszegülés az idegen birodalmak kényének-kedvének, ezt az ellenállást pedig egyetlen dolog hajtja: hogy immár egy évezrede szeretnénk úgy élni a földünkön, ahogy mi akarunk. Minden valamire való magyar kormány és vezetés is ezért dolgozott, ezért harcolt!” – fogalmazott a városvezető, majd kiemelte: „Most, hogy immár évek óta közösen építkezhetünk magunk és gyermekeink javára, ismét szembe kell nézzünk a lehetőséggel, hogy a világ birodalmainak üllője és kalapácsa közé szorulhatunk, ami veszélybe sodor mindent, amit eddig közösen elértünk. (…) Mindaddig ugyanis, amíg a háború nem éri el hazánkat, ameddig békében tudhatjuk az otthonunkat, biztonságban szeretteinket, addig tudunk gyarapodni, tudunk előre haladni.”

A ma élőknek is az a feladata, hogy közösen, összetartva, a félelemnek és kétségnek ne engedve, építkezzünk tovább, és elődeink emlékének tartozunk azzal, hogy felelősen élünk a szabadságunk adta lehetőségekkel. „Ünnepeljük tehát 1848 hőseit, és ünnepeljük az Ő álmukat is! A békénket, a békés építkezés múltját és jelenét, reménykedve és bízva közösen annak jövőjében is! Elég ugyanis körbe tekintenünk az immár újjászületett Városházánkkal teljes, egy évtized alatt felújított főterünkön, hogy tudhassuk, láthassuk: megéri építkezni, megéri együtt, közösen dolgozni. Mi váltjuk tehát 1848 magyar és fehérvári álmát valóra, a mi közös városi cselekvésünkkel adózunk a legnagyobb hősök emléke előtt!”

A szabadságnak csupán akkor van értelme, ha azt közösségben éljük meg, hangsúlyozta ünnepi beszédébe dr. Molnár Krisztián. A Fejér vármegyei közgyűlés elnöke kiemelte, büszkén kell gondolni hazafiainkra, mártírjainkra, a ’48-as események főszereplőire, az igaz szabadság igaz harcosaira. Mindenkinek, aki 1848-ban és ’49-ben részt vállalt a küldetésben, kijárna, hogy külön-külön is tisztelegjünk előtte. Legyen az szatócs, fegyverkovács, költő, vagy középpolgár: a szabadságot ugyanis nem egyének vívják ki, és a szabadságot sohasem egyének kapják. 175 évvel ezelőtt a forradalom hívó szavai a hit, az összefogás, a hűség, a küzdelem, az önfeláldozás és a szeretet volt. Ezek azok a cölöpök, amelyek tartják a magyarság történelmét, és amelyek a legnagyobb viharokban is biztosították a fennmaradását. Az emlékezet kegyes és igazságos: nem felejthetjük, hogy szeretett városunk, vármegyénk mi mindent adott a nemzetnek, de azt sem, hogy cserébe mi mi mindent kaptunk tőle. „Ma, 175 év elteltével ugyanazt kell tennünk, mint a márciusi ifjaknak. Újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért. A birodalmak ugyanis ma is léteznek. Pénzt és fáradtságot nem kímélve ma is azon dolgoznak, hogy hozzájuk hű embereket juttassanak kormányra. Dollármilliókat áldoznak arra, hogy az ő szabadságukat elhozzák. De, ami az ő szabadságuk, az a magyaroknak kényszer. Mert a birodalmak ma is meg akarják mondani, hogy kikkel éljünk együtt, hogyan neveljük a gyermekeinket, kivel és hogyan üzleteljünk, és rá akarnak szorítani bennünket, hogy lépjünk háborúba az ő érdekeik szerint.

A birodalmi törekvéseknek itthon mindig is voltak lelkes támogatói, akik azt vallották, hogy ha átengedjük az irányítást egy birodalomnak, az Magyarországnak is prosperitást fog eredményezni. Ma is vannak, akik azt vallják: alá kell vetnünk magunkat a birodalmi törekvéseknek. Át kell adnunk az irányítást távoli központoknak, azt remélve, hogy azok jól döntenek helyettünk. A történelmi tapasztalat viszont nem ez. A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha a döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni, hiszen csak saját magunknak vagyunk mi a legfontosabbak. A küzdelem ma is erről szól. A magyar érdek az, hogy saját sorsunkról mi magunk döntsünk.”

A kokárda számomra most ezt az útkeresést jelenti. A teljességet szimbolizáló kört, a körből kiszaladó szalagok pedig azt jelentik, hogy fussanak bárhova is az útjaink, mi egy körből jöttünk, egy vérből valók vagyunk, egy zászló alatt éljük meg a múltunkat, és ebből a múltból akarjuk felépíteni a jövőnket is. Azt a jövőt, amelyben a közös és személyes örökségek találkoznak. Azt a jövőt, amelyben minden helyzetben felelősséggel döntünk. Nem elhamarkodottan, nem átgondolatlanul, nem hirtelenül – zárta gondolatait dr. Molnár Krisztián.

175 évvel ezelőtt, a pesti események hírére a Fekete Sas Szállóban gyülekezett a székesfehérvári ellenzéki ifjúság. A városházi ünnepséget követően a megemlékezők átvonultak az Ady Endre utcába, és a ’48-as hősök előtt tisztelegve helyezték el az emlékezés virágait a Szálló falán lévő emléktábla előtt. Székesfehérvár és Fejér vármegye nevében a koszorút Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, államtitkár, dr. Molnár Krisztián a vármegyei közgyűlés elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Simon László főispán közösen helyezte el. A megemlékezésen virággal és főhajtással tisztelegtek a Magyar Honvédség fehérvári ezredeinek és a városban állomásozó nemzetközi katonai szervezeteinek képviselői, a rendvédelmi szervezetek vezetői, a történelmi egyházak, oktatási és közintézmények, pártok és civil szervezetek.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)