Újra Velencén az EFOTT! Ja, nem! Vagy mégis?

Úgy tűnik, Velence és az EFOTT kapcsolata a legviharosabb házasságoknál is rosszabb. A 2019-es választások előtt a fesztivál száműzésével kampányoló – azóta megválasztott – polgármesterjelölt, Gerhard Ákos elérte célját, igaz, 2020-ban a pandémia okán elmaradt a felsőoktatási intézmények nagy bulifergetege, de tavaly, amikor már megrendezhették – nem kis botrány árán – megakadályozta azt, hogy a legrövidebb, bevált úton jussanak el a fesztiválozók a rendezvényterületre, ami a korábbihoz képest kb 300-400 méterrel odébb, Sukoróra tolódott, de részben fedte a korábbi területet is. Az idén szintén oda tervezték a rendezvényt, ám ma az egyik portálon megjelent, hogy az EFOTT visszatér Velencére, az Északi Strandra! Vagy mégsem?

A hír futótűzként kezdett el terjedni, ezért megkérdeztük az EFOTT egyik vezető illetékesét, aki megerősítette a hírt, szó szerint ezt üzenve „Léteznek csodák”… Ezzel azonban nincs ám vége! Velence Város Hivatalos Facebook-oldalán megjelent egy közlemény, miszerint szó sincs egyezségről, nem „tolódik” vissza az EFOTT az Északi Strandig.

„Tisztelt Velenceiek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nemrég megjelent sajtóértesülésekkel ellentétben Velence város és az EFOTT között nem született megállapodás vagy szerződés a 2022-es fesztiválra vonatkozóan. Egyeztetés sem történt a felek között. A 2022-es EFOTT szervezési munkáiról egyelőre nem rendelkezünk információval. Bízunk abban, hogy mihamarabb tájékoztatást kapunk a szervezőktől, hogy higgadtan lehessen kezelni a szervezési kérdéseket.” – áll a város közleményében.

Mi lesz ebből? Alighanem újabb kötélhúzás, huzavona: mennyit bír el anyagilag az EFOTT, annak érdekében, hogy a tavalyihoz hasonlóan ne kapjon gáncsot a velencei vezetőktől, első soron Gerhard Ákos polgármestertől, aki az elhíresült rádióinterjúban „Balázséknak” zavartan elismerte, hogy „ha egy nagyobb pénzes táskával” mennek hozzá tárgyalni az EFOTT illetékesei, akkor lehet megoldás az útlezárós sztorira. A további eszmefuttatásom nem folytatom, mert ha a tavaly történtekből indulok ki, akkor megint nem lesz igazán „hepiend” a vége, s netán leírnám a privát véleményem, amit nem szeretnék mert itt e helyütt újságíró vagyok, nincs helye privát jósolgatásnak. Mindazonáltal abban csak reménykedni tudok, hogy nem lesz ugyanaz a cirkusz, mint 2021-ben, mert az senkinek sem volna jó.

Velencének főleg nem, mert tavaly is a fél ország nevetett a városon és annak rendkívül gyengén nyilatkozó, érezhetően zavarodott, ráadásul tájékozatlan polgármesterén, aki maga helyett spanjait küldte a legtöbb EFOTT-os tárgyalásra, mert ő „nem ért rá” bokros teendői okán. Lehet, hogy van olyan nagy pénzes táska amire igent mond, de az biztos, hogy városvezetői eredményeinek „elcsomagolásához” nem kell táska, mert az a kis cetli, amire felírhatóak ezek, farzsebének a sarkában is elfér…

(Archív fotó, EFOTT)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-01-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami