Újabb középkori részlet vált ismertté a történelmi Belváros múltjából

Szerző: Media24

2023-11-23

Szeptember végén kezdődött a Városháza díszudvarának rekonstrukciója. A földmunkálatokkal párhuzamosan régészeti megfigyelést végeztek a Szent István Király Múzeum szakemberei dr. Reich Szabina vezetésével. Ez a terület a korai történeti városmagtól északra helyezkedik el, ahol egy középkori ház pincéjének falát találták meg a bejáratával együtt. A környezetéből elsősorban 14–16. századi kerámialeletek kerültek elő.

Közel másfél hónapja dolgoznak a Szent István Király Múzeum munkatársai a Városháza díszudvarán, melynek a rekonstrukciója szeptember végén indult el. A régészeti megfigyelés során dr. Reich Szabinának és csapatának sikerült középkori objektumokra bukkaniuk. „Ez a terület a korai történeti városmagtól északra helyezkedett el, ahol kisebb utcák mentén házak álltak. Ezek közül egyet találtunk meg, annak is a pincefalát. Az előkerült bejárat segített az azonosításban, melynek jól látható a faragott ajtókőkerete és a küszöbköve. Sajnos az újkori bolygatások miatt nem sok maradt meg belőle, viszont az innen előkerült leletek alapján feltételezhető, hogy középkori falról lehet szó. Az itt előkerült kerámiaanyag döntő többsége a 14–16. századból származik. Jól lehet látni, hogy egy nagyon szabályosan rakott falazatot találtunk, amelyet törtkövekből építettek habarccsal, viszont magának a pince lejáratának az oldalfalát téglából alakították ki, hogy egyenes falszakaszt kapjanak. Magát a küszöbkövet pedig kőből faragták ki.”árulta el dr. Reich Szabina.

A szakember azt is elmondta, hogy utoljára az 1930-as években Dormuth Árpád végzett kutatásokat itt. Ő kisebb falszakaszokat, várfalszakaszt talált, valamint egy egykori csatorna részletét, és azóta igazából nem történt komolyabb kutatás ezen a területen.

A helyszínen egy észak–déli irányú, törtkövekből épült falmaradványt lehet látni kb. egy méterrel a mai járószint alatt. A pincefal bejáratát is sikerült megtalálniuk, faragott ajtókerettel és küszöbkővel. Minden esetben középkori falról lehet szó, de pontos kormeghatározásához további kutatások szükségesek. Egy nagyobb méretű gödröt is azonosítottak, melyből késő középkori kerámialeletek kerültek elő. A pince valószínűleg egy kisebb utca mentén álló ház részét képezte és az utcáról lehetett lejutni a helyiségbe. A közelben húzódó Kossuth Lajos utca követi a középkori utcavonalat.

(SZIKM, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-11-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami