Több százezren a Békemeneten

Szerző: Media24

2022-03-15

Országszerte és a határon túl is számos ünnepi rendezvényt tartottak ma az 1848-49-es szabadságharc és forradalom kitörésének 174. évfordulója alkalmából. Az ismét százezreket megmozgató – a szervezők szerint akár 600 ezren is lehettek, ami rekordnak számítana – Békemenetet követően Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament előtt mondta el ünnepi beszédét.

Az idén „Éljen a magyar szabadság!” mottóval meghirdetett központi rendezvények reggel 9 órakor kezdődtek a Parlament előtti Kossuth téren a hagyományos zászlófelvonással. Szintén a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartották délután a díszünnepséget, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Az ünnepséghez csatlakozott a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezte Békemenet is, amelyen ezúttal is végeláthatatlan tömeg vonult. Amikor a menet eleje a Kossuth térre ért, a tömeg vége még a Margit híd pesti hídfője környékén járt.

A menet a Komjádi uszodától a Margit hídon át a Kossuth térig haladt. A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen a „Békemenet” és a „NO WAR” felirat szerepelt. A Békemenet elején a kifeszített molinó mögött sorakozott fel – mások mellett – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője. Emellett Széles Gábor nagyvállalkozó, Bayer Zsolt és Stefka István újságíró, valamint feltűnt a molinó mögött Pataky Attila és Nagy Feró előadó is.

A menet beérkezése és a felvezető zenés-táncos programok után kezdődött a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszéde.

– Legyen béke, szabadság és egyetértés – így mondták 1848-ban a márciusi ifjak –, és mindehhez ugyanarra a dologra van szükség: erőre – mondta díszünnepségen a kormányfő.

A baloldal „elvesztette a józan eszét”, és „holdkórosan beletámolyogna” egy kegyetlen, elhúzódó és véres háborúba – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta, a magyarok jól tudják, „kik szokták bezsebelni az efféle háborúk hasznait”, de elég erősek vagyunk, és ellenállunk a baloldal és a mögöttük álló háborús bajkeverők terveinek. Orbán Viktor arról is beszélt, a legjobb pillanatban lett Magyarország köztársasági elnöke először nő. Idézte Novák Katalin megválasztott államfő gondolatát, miszerint a nők a békét akarják megnyerni, és nem a háborút. Ha véget akarunk vetni a háborúnak, ha azt akarjuk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hallgatnunk kell az asszonyokra – mondta a kormányfő.

Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba – jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő azt mondta: a baloldal magyar katonát és magyar fegyvert akar küldeni a frontvonalba.

„Ezt nem fogjuk megengedni. Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba. Nem hagyjuk, hogy a baloldal katonai célponttá tegye Magyarországot, célponttá tegye az itthoni és a kárpátaljai magyarokat”– fogalmazott. Hangsúlyozta: a háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt, „az egekbe emeli” a választás tétjét.

„Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal? Építkezés vagy rombolás? Előre vagy hátra? Mi azt mondjuk, őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz” – mondta.

A jelenlegi helyzetben Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amelyet nem érhet meglepetés – jelentette ki a miniszterelnök. Kiemelte: most minden eshetőségre készen kell állni. Ezért az országnak olyan kormány kell, „amelyik nem most merészkedik ki először a nyílt vízre”. Ez most nem az „amatőrök órája”, „nem a dilettánsok ideje” – mondta. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „mi nem vagyunk kezdők, és éppen elégszer láttunk már karón varjút”. Ráadásul sokan vagyunk, erősek és egységesek. Ezért meg fogjuk nyerni a népszavazást is, amellyel megállítjuk a „nyugati világon végigsöprő genderőrületet” Magyarország határainál – jelentette ki a miniszterelnök.

(MTI/Vasárnap.hu/Media24, fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-03-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami