Tavaszköszöntő Pákozdon a KEMPP-ben

Szerző: Media24

2023-03-11

Messzire fújta a szél a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar által játszott Hunyadi indulót, majd 10 óra után pár perccel megérkeztek a Pákozdi Katonai Emlékparkba a 10. Történelmi Emlékfutás résztvevői is, akik Fehérvárról, a Halesz ligetből indultak. Az Emlékpark új kültéri elemekkel és gazdag programkínálattal mostantól minden nap 10 és 18 óra között várja a látogatókat egészen 2023. november 12-ig.

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely idei évadát a doni áttörés 80. évfordulóján, január 12-én nyitották meg, most szombaton pedig tavaszköszöntő ünnepségen hívták fel jeles évfordulókra a figyelmet. Az eseményen elhangzott, hogy idén március 12-én lesz Magyarország NATO tagságának 24. évfordulója és a programon megemlékeztek nemzetünk 175 évvel ezelőtti dicső forradalmára is. Az idei március 15-én változatos programokkal, hadtörténelmi foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

„Nekünk, fehérváriaknak nagyon sokat jelent lelki és szellemi értelemben is a Pákozdi Katonai Emlékpark.” – mondta Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Kiemelte, hogy fontos évforduló jönnek: közeledik a NATO csatlakozásunk évfordulója, tíz éve Nemzeti Emlékhely a Katonai Emlékpark és idén 175 éves a Magyar Honvédség. Az emlékezés azonban csak akkor épít, ha tanulunk a múlt eseményeiből, hibáiból és dicsőségeiből is. Most egy új Magyar Honvédséget építünk. A szomszédban zajló háború pedig megerősíti bennünk azt a meggyőződésünket, hogy amikor az országot meg kell védeni, akkor természetesen számíthatunk, számítunk arra a szövetségre is, aminek már 24 esztendeje tagjai vagyunk. Elsősorban azonban magunkra kell tudnunk számítani, az erős Magyar Honvédség katonáira. Egy hadsereget nem csupán a pénz tesz erőssé, bár büszkék vagyunk arra, hogy ebben az évben elérjük a NATO által is elvárt 2 százalékos GDP ráfordítást, amit vállalt az ország. Mint idézte, „a falak ereje nem a kőben, hanem a védők lelkében van”. Nem csak az a feladatunk a katonai emlékhelyen, hogy emlékezzünk az elmúlt 1100 év vitézségeiről, hanem az is, hogy minél több fiatal érezze azt, hogy dolga és feladata a hazáját megvédeni, hivatásos vagy akár szerződéses katonaként – mondta Vargha Tamás, majd Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség nevében köszönetet mondott dr. Görög István ezredesnek, aki az elmúlt évtizedben kiválóan dolgozott és vezette, vezeti a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyet.

„Néhány napra vagyunk március 15-től és tudjuk, hogy ez egy különleges esztendő, hiszen 175 év kerek évforduló.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Mint mondta, a hét elején részt vesz Szlovéniában Kranj városában egy Petőfi szobor avatáson, ami jelzi, hogy Petőfi Sándor nem csak nekünk fontos, hanem másoknak is. Túl azon, hogy Kranj városának közössége ezt fontosnak érzi, felhívja egy nagyon fontos dologra is a figyelmet. Mint ahogy az 1848-49-es szabadságharc is Európa minden szabadságáért, nemzeti függetlenségéért küzdő nemzetének figyelmét felkeltette. Ezért is van jelentősége annak, hogy Pákozdon, a Katonai Emlékparkban is őrizzük ezt az emléket. Kiemelte, hogy ebben az évben is sok rendezvényen vehetünk majd részt itt, ami a fiatalokat is megszólítja, többek között a Honvédség és Társadalom Baráti Körnek köszönhetően.

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére, 1951-ben állított emlékoszlop környezetében került kialakításra a Mészeg-hegyen, Pákozdon. A Nemzeti Emlékhely 2010-ben nyitotta meg kapuit és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és emléket állítson az ismert és ismeretlen katonahőseinek.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kövess minket

Kiemelt partnereink

2024. február
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829  

Written by Media24

2023-03-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami