Tartósélelmiszer-gyűjtés a templomokban március 19-ig

Az idei Nagyböjtben is lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járulhatunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Erre a vasárnapi szentmiséken lesz lehetőség, március 12-től 19-ig. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

„A gazdasági válság – és annak következtében a rezsi- és élelmiszerárak emelkedése – olyan családokat is nehéz helyzet elé állít, akik eddig anyagi biztonságban tudtak élni” – hívja fel a figyelmet körlevelében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

„Növekedett azoknak a családoknak a száma, akik segítségre szorulnak. A hazánkban élő családokon szeretnénk segíteni, amikor idén is meghirdetjük a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést templomainkban.

Kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulók számára, és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet ajándéka valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba.

Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei Nagyböjtben is és lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához! Erre a vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten lesz lehetőség, március 12-től 19-ig. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába: ha hívjuk az 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. „1% segítség, 100% szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat.”

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-03-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami