Szóval győzni: Molnár Szimonetta Lucia a nyertes

Szerző: Media24

2022-02-16

Molnár Szimonetta Lucia nyerte a harmadik Szóval győzni kommunikációs bajnokságot, a verseny második helyezettje Bódis Bence, a harmadik helyezettje Furtenbacher Dorina, a különdíjasa pedig Still Péter lett. A Hiemer-házban rendezett többfordulós verseny során tucatnyi tehetséges fiatal mutatta meg a zsűrinek, hogy mire képes. A diákok beszédet tartottak, interjút készítettek Azurák Csaba riporter-műsorvezetővel, bemutatták a Székesfehérvárról készített kisfilmjeiket és egy meglepetés improvizációs feladatot is kaptak.

Harmadik alkalommal hirdette meg a Prosperis Alba Kutatóközpont és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a Szóval győzni kommunikációs bajnokságot az önkifejezésre, kommunikációra és marketingre fogékony, 10–13. évfolyamos fiatalok számára. A dr. Cser-Palkovics András polgármester ötlete nyomán létrejött, országosan is egyedülálló verseny célja a kezdetek óta változatlan: kihívást, közösséget és fejlődési lehetőséget biztosítani a felkészült, minőségi és kreatív kommunikációs készségekkel rendelkezdő fiatalok számára.

A versenyfelhívásra 39-en jelentkeztek. Tavaly novemberben válogató versenyen választották ki a döntőbe jutott 12 fiatalt, akik felkészítő tréningen vettek részt neves szakemberek vezetésével. Tanultak többek között a gesztusok, a testbeszéd, a jó hangsúlyozás fontosságáról, és arról is, hogy mitől lesz hatásos egy beszéd és jó egy interjú. Az idei foglalkozások újdonságaként korábbi döntősök is segítettek a mentorálásban.

A Szóval győzni döntőjét a Hiemer-ház Báltermében rendezték meg kedden délután szurkoló pedagógusok, diáktársak és szülők jelenlétében, az esemény házigazdája a korábbi finálékhoz hasonlóan Azurák Csaba riporter-műsorvezető volt. Nyitó felszólalásában elmondta, a mostani versenynek több olyan szereplője is van, akik az előző versenyeken felbuzdulva jelentkeztek. A 39 jelentkező többsége székesfehérvári volt, de szép számmal neveztek vidéki iskolákból is.

A verseny első körében a döntősök 2-3 perces szónoki beszédet tartottak Mit várok a jövőtől? címmel. A második fordulóban Azurák Csaba készített interjút a fiatalokkal négy témában: Digitális oktatás vagy személyes jelenlét?; Milyen a jó vezető?; Mik a COVID időszak tanulságai? és Mit tartasz a jövő legnagyobb kihívásainak? A harmadik, egyben utolsó körben levetítették azokat a városbemutató kisfilmeket, amelyeket a jelöltek forgattak Számomra Fehérvár címmel. Meglepetés improvizáziós feladatként a csapattagoknak reagálniuk kellett egymás alkotásaira, véleményt, kritikát kellett megfogalmazniuk a kisfilmekről.

A döntőben négytagú zsűri – Bukosza Zita, az M5 szerkesztő-riportere, Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója, Stettler Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Főosztályának vezetője és Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió szerkesztő-riportere – foglalt helyet. A zsűritagok az egyes körök után is értékelték a versenyzőket.

Elhangzott többek között, hogy a fiatalok felkészültek voltak és helyt álltak, sikeresen megoldották a feladatokat. Jól teljesítettek, választékos megfogalmazással, meggyőzően tudtak érvelni és reflektálni, és mindannyiukban ott van a komoly fejlődés lehetősége. Kisfilmjeikben nem használtak közhelyszerű megoldásokat, mindenki valóságos volt, a saját énjét nyújtotta, és gondoskodó tisztelettel, szeretettel készítette el a városbemutató alkotását.

Az eredményhirdetés előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott záró beszédet. Elhangzott: „A Szóval győzni verseny ékes bizonyítéka annak, hogy mennyi tehetséges, ügyes fiatal van a városban. Nekünk az a dolgunk és felelősségünk, hogy megadjuk nekik a lehetőséget, a kereteket, a profi szakembereket, és ők ezzel élni fognak.” Kiemelte, hogy a verseny nyomán idén is igazi közösség formálódott.

A zsűritagok nevében Stettler Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Főosztályának vezetője mondott köszönetet a versenyzőknek, amiért rászánták az időt, az energiát a felkészülésre, és megmutatták, hogy mennyi szín, tudás és érték rejlik bennük. Kiemelte, hogy az élet minden területén szükség van kommunikációra, így a fiatalok hasznosítani tudják a verseny során megszerzett tudást.

A verseny győztese Molnár Szimonetta Lucia, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanulója lett. Ő egy GoPro kamerát és 100 ezer forintot kapott. Ezen kívül egy napra ő lehet Székesfehérvár diákpolgármestere, döntős társai pedig a segítő stábját alkotják majd.

Második helyezést ért el Bódis Bence, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákja, ő egy okosórát kapott.

Harmadik lett Furtenbacher Dorina, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulója, akit egy egy bluetooth hangszóróval jutalmaztak.

Különdíjas lett Still Péter, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója, ő egy e-book olvasót vehetett át.

Ezen kívül minden döntős lehetőséget nyer a Prosperis Alba számukra szervezett ingyenes tréningjein, programjain való részvételre.

A döntő résztvevői voltak:

Csizmadia Máté Noel, Dallos Kristóf Vladimir, Szvoren Eszter, Tóth Máté (Vasvári Pál Gimnázium)
Bódis Bence, Kollár Bálint, Molnár Szimonetta Lucia (Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola)
Major Benedek, Povlács Mira, Still Péter (Ciszterci Szent István Gimnázium)Furtenbacher Dorina (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)Molnár Dorina (Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Technikum)

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-02-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami