Az 1956-os forradalom és szabadságharc ideje alatt már rövid ideig működött rádió Székesfehérváron (Vörösmarty Rádió), amit 1993-ban két kísérleti rádió szűk egy, illetve kéthetes próbaadása követett, ám rendszeresen 1994 őszén kezdte meg sugárzását a közszolgálati jellegű Vörösmarty és a kereskedelmi Fehérvár Rádió. Régen volt, de igaz volt: kezdetben a két rádió egy közös, keleti URH-frekvencián, váltott sugárzással szolgáltatta műsorát a város és a környék lakóinak.

Bizony, ma már szürreálisan hangzik, de ez volt a valóság: a média szakos hallgatókat is képző Kodolányi Főiskola régi Szabadságharcos úti bázisán szeptember 24-én indult a Vörösmarty Rádió a 66,14 MHz-es frekvencián, amin az első időkben a Fehérvár Rádióval osztozott délelőtt-délutáni váltásban. Egészen pontosan az egyik hónapban a Fehérvár sugározhatta műsorát a frekvencián hajnali 4-től délután 4-ig, a Vörösmarty pedig 16 órától éjfélig.

Voltak persze azért kisebb eltérések, mert valójában reggel 6-tól volt igazából műsor este 10-ig, a Fehérvár Rádió esetében az első hetekben nem a 66,14 MHz-n szólt a műsor, hanem az ideiglenes jelleggel engedélyezett 1485 KHz-es középhullámú (!!) frekvencián, amit a tulajdonos szerezett volna hosszabb távra magáénak tudni, de ez ekkor nem jött össze, így a műsorszolgáltatást át kellett helyezni a keleti URH-frekvenciára, a Vörösmarty társaságában.

Na, de menjünk egy picit vissza, 1993 májusáig, amikor a Fehérvár TV régi épületénben, a Jókai utca sarkán szólt néhány napig a Rádió Fehérvár kísérleti adása, ami megalapozta a későbbi kereskedelmi adót, aminek egyébként az üzemeltetést tekintve semmi köze nem volt a szűk másfél évvel később indult Fehérvár Rádióhoz. Ennek az „előrádiónak” a tagjaként készíthettem először komplett, órás műsort, ami végleg beszippantott ebbe a világba és eldöntötte a sorsomat: amint lesz végleges helyi adó, nekem oda kell kerülnöm! Mindeközben egy másik stábbal, másik helyszínen alakulgatott a közszolgálati jellegű rádió alapja is.

Magam büszkén írhatom le, hogy az 1994. október 8-án reggel induló Fehérvár Rádió első felelős szerkesztője és először megszólaló műsorvezetője lehettem, azaz valamilyen szinten a helyi rádióstörtélem egyik „alapfigurájává” váltam.

Már a Petőfi utcai stúdióépítés és kialakítás utolsó heteiben részt vettem az alapító tulajdonos Radetzky Jenő és a számára a fő motivációt jelentő fia, az akkoriban a pécsi egyetemre járó, így a működtetésbe eleinte jórészt csak hétvégén bekapcsolódó András társaságában. Mindeközben a tulaj mellett magam próbáltam összegereblyézni a rádió első néhány munkatársát, akik mellettem és a tulajdonos által bevont Fehérvári Anna, valamint Fekete Gábor technikus mellett képesek voltak a kezdeti lépéseket megtenni.

Én már helyi televíziósként, némi rádiós tapasztalattal kiemelkedően rutinosnak számítottam, azt pedig tudtam, ha lesz erre lehetőségem, két embert mindenképpen „beviszek a buliba”: a gyermekkora óta nagy rádió – kiváltképp B. Tóth László – rajongó Kiss Gyurit és a dörmögő hangú DJ-kollégát, az erősáramú villanyszerelőként dolgozó Szigeti Tibit, akit éppen a létrán állva, meló közben kiabáltam meg a Jókai utca közepén az indulás előtti napokban, hogy hamarosan indulunk, akar-e velünk tartani, igaz, egyelőre csak hírszerkesztőként és hírolvasóként kellene tevékenykednie. Mivel azonban Tiborunkat ez sem riasztotta el a feladattól, hát belevágtunk, szűk stábbal, az első két hétben csak öten; Anna és magam váltott műsorvezetéssel, Tibi a híreket szerkesztve és világgá kürtölve, Fekete Gábor és hétvégenként Radetzky András a technikusi feladatokat ellátva.

Melléjük érkezett még gyorsan Kozma Ágnes és László István, mint riporterek, majd a „Kiss Gyuri-akció” is sikerrel járt, őt is sikerült bevonni a műsorvezetésbe két hét után. Eleinte volt egy szakmai tanácsadó is, a Petőfi Rádió adófőszerkesztő-helyettese, Kelemen László, ám ő sok vizet nem zavart, sőt semennyit, mert miután a tulajdonos számára is kiderült, hogy nélküle is megy a munka, hamar elköszönt tőle.  Szó szerint éppen csak aludni mentem haza a kezdeti időkben, aztán Kiss Gyuri, majd szépen lassan más érkezők landolásával változott annyiban a helyzet, hogy néhány órával kevesebbet kellett élő adásban ülni. Minden más, később becsatlakozó kollégától elnézést kérek, de csak a kezdeti napok, hetek „úttörőiről” emlékezek meg név szerint, különben könyvet is írhatnék a témáról…

Mi történt az indulás napján, óráiban, 1994. október 8-án?

Először is betettük a cd-lejátszóba a diszkóvilág szintikirálya, KOTO Plays Synthesizer World Hits című albumát, amely világslágerek instrumentális verzióját tartalmazta a 80-as évek népszerű előadójának feldolgozásában, így az album első dala, a Trans Europe Express volt az első zene, az első „zaj”, ami kiment az 1485 KHz-en az éterbe, reggel 7 óra körül. Ezt követte pontban 8-kor Bobory Zoltán előadóművész, költő, a helyi irodalmi és kulturális élet máig meghatározó alakjának köszöntője, ami után felcsendült az LGT klasszikusa, a Szól a rádió (mi más?), és nagyjából 8 óra 8 perckor eljött az én nagy pillanatom: köszöntöttem a Fehérvár Rádió hallgatóit! Bevallom őszintén, lányos zavaromban elfelejtettem bemutatkozni, így az első betelefonáló, egy enyingi, majd a szlovákiai Komárno (!) Duna-partjáról (bizony a középhullám terjedt rendesen…) úr jelezte, hogy „tök jó a műsor, de a műsorvezető is bemutatkozhatna”…

Természetesen ez is megtörtént, miután az első felkonferált zeneszám, a Herman’s Hermits – No Milk Today című 1966-os slágere véget ért. Innen indultunk tehát, miközben azért időnként belefüleltünk a „konkurencia”, a Vörösmarty Rádió műsorfolyamába is.

Emlékszem még az első interjúra, mely élőben a rádió stúdiójában készült: Zimmermann Józseffel a Fejér Megyei Munkaügyi Központ akkori igazgatója volt a vendég, első sportos alanyként pedig a kosárlabdalegendával, az 1956-os Európa-bajnok magyar válogatott fehérvári csapatkapitányával, Bogár Pali bácsival beszélgethettem. Zenei interjúalanyként Takáts Tamás a Karthago énekese volt az alany, aki akkoriban már saját projektje a Takáts Tamás Dirty Blues Banddel hódított, de már az első hetekben megjárta stúdiónkat vendégként a Ladánybene 27, Sipos F. Tamás az Exotic és Kovács Ákos a Bonanza Banzai frontembere, Kiki az Első Emeletből, Zoltán Erika, valamint az a Császár Előd (később Shane 54-ként ismert), aki akkor az FLM duóval érte el hatalmas sikereket, majd televíziós műsorvezetőként erősítette celeb szerepét. Őt még arra is sikerült rávennem, hogy társ-műsorvezetőként együtt csináljunk több órás műsort a rádióban, aminek brutális hallgatottsága volt, igaz, rövid ideig tartott Előd elfoglaltságai okán.

Az első sportközvetítés egy Volán – Fradi jégkorong, majd egy Vidi – Vasas focimérkőzés volt, amelyekre egy „ősmobil” telefonnal, egy féltégla nagyságú és súlyú Benefon készülékkel került sor a jégcsarnokból, illetve a Sóstói Stadionból.

Sok év alatt sokan kérdezték már, így elárulom, honnan vettük a híreket akkor, amikor még nem volt internet: az utcáról! A közlekedési infókkal nem volt gond, azokat a Fehérvár Taxi diszpécserei szolgáltatták telefonon, a napi híreket pedig a hallgatók telefonjaiból a különböző – akkor még nem túl sok – esemény tudósítása által, illetve – és ez volt az alap! – Szigeti Tibi barátunk hajnali ötkor az autóbusz pályaudvaron az éppen nyíló újságárusnál megvásárolta a friss napilapokat, egy országost és a megyei Hírlapot, amiből reggel 6-ra összeállt az első hírblokk.

A zenéket többnyire cd-ről, bakelit lemezről játszottuk, de bizony néha még az is előfordult, hogy sima kazettáról játszottunk egy-egy friss sikerdalt! Néhány hónap elteltével már felvettük a kapcsolatot a hazai zenei kiadókkal, illetve a nagy külföldiek magyar „leányaival” (EMI, Polygram, Warner, Sony, BMG) akiktől két hetente Budapestre feljárva megkaptuk a legfrissebb kiadványokat. Az internet csak az ezredfordulót követően vált hangsúlyossá és a mindennapok részévé a műsorszolgáltatást segítve. Egy biztos: én és kevés szerencsés kollégám egy olyan korban kezdtünk rádiózni, amikor még leleményesnek, gyorsnak kellett lenni és a nulláról, a legminimálisabb segítséggel vagy éppen anélkül kellett egy napi műsorfolyamot összerakni zenéstől, hírekestől, interjústól.

Írhatnám még sokáig az élményeket, de valóban kötetnyi volna, ha minden leírnám, így összefoglalásképpen csak annyit: hálás vagyok a sorsnak, hogy ez nekem akkor és úgy adatott, ahogy, mert a helyi rádióstörténelem újkori kezdetének részévé válni csak egyszer lehet. Hálás vagyok minden kollégámnak, akik akkor velem együtt csinálták ezt a maguk minden elszántságát, tudását beleadva. Itt kiemelném azokat, akik a kezdetekkor velem, velünk voltak – ideértve a Vörösmarty Rádiós csapatot is, akikkel ma már együtt rúgjuk a labdát, vagy éppen rúgtuk mindkét rádióban – és a mai napig ezt csinálják műsorvezetőként, szerkesztőként, vezetőként vagy technikai vonalon: Romhányi Anikó, Sasvári Csilla, Radetzky András, Horváth Miklós, és a csak néhány héttel később csatlakozó, de máig aktív Kiss György vagy az a Kozma Ágnes, aki nyilvánvalóan ezt csinálná, ha a halál el nem ragadta volna sajnálatos módon 2018-ban.

Mindenkire jó szívvel emlékezem, s gondolok vissza, akivel ebben a 32 (összesen 33) évben együtt toltam a Fehérvár vagy a Vörösmarty szekerét, nem kevesen vannak, gyors számvetésem alapján is közel százan.

Mára egyre inkább az internetes és közösségi platformok hódítanak, a rádiózás – és a televíziósás is egyre inkább – nagymértékben a webre költözött, podcastek jönnek-mennek, a mesterséges intelligencia pedig lassan már azzal fenyeget, hogy valós, élő emberi hang és arc nem is kell a műsorkészítéshez.

Lehet, hogy technikailag ez a jövő, de a valódi hír- és műsorszolgáltatás arcát ez venné el, ez ásná meg a sírját. Talán van még remény arra, hogy ez nem következik be totális mértékben és nem AI Martinnak vagy AI Kittinek hívják hamarosan a műsorvezetőket és szerkesztőket.