Idén is csatlakozott Székesfehérvár városa a Kulturális Örökség Napjai országos kezdeményezéshez. Több közintézmény, közgyűjtemény kínált programokat a különleges alkalomra, és hagyományosan megnyitotta kapuit Székesfehérvár legfontosabb középülete, a Városháza is, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester részvételével zajlott vezetett séta.
A Kulturális Örökség Napjai programsorozat alapötlete 1984-ben Franciaországban született meg. Ekkor indították útjára a Történelmi Műemlékek Nyílt Napját, melynek keretében egy hétvégére megnyitották a sok érdeklődőt vonzó, ám egyébként zárva tartó műemléképületek kapuit. Magyarország 1999-ben csatlakozott a nemzetközivé szélesedett kezdeményezéshez azzal kiegészítve, hogy nálunk minden évben egy-egy központi téma köré szerveződnek a programok.
A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat idei témája az utak-kapcsolatok-hálózatok, amely a közlekedéshez kapcsolódó helyszínek bemutatása mellett alkalmat kínál arra, hogy bemutassák egy-egy közösség kulturális és vallási kapcsolatait.
Szeptember 21-én, szombaton a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, továbbá a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rendhagyó sétát szervez „Zarándokutak, búcsújárás Székesfehérváron egykor és ma” címmel. Az örökségnapok állandó résztvevője a Rác utcai Szerb Ortodox templom, amely a hétvége mindkét napján nyitva tart 10 és 17 óra között:
Nyitott Városháza is várta a résztvevőket szombaton 18 órától, a programra mintegy harmincan voltak kíváncsiak. A vezetett séta alkalmával dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsár Marianna idegenvezető kalauzolták a vendégeket, és mutatták be Székesfehérvár legfontosabb középületét. Beszéltek az épületegyüttes történetéről, az itt található műalkotásokról, a város történelme, története szempontjából fontos tárgyakról. Az érdeklődők láthatták a Városháza átépítéséről összeállított, emeleti fotókiállítást, továbbá a koronázási palástról készült olajfestmény másolatát, melyet – mint elhangzott – szándékai szerint szeretne megvásárolni a város. Bemutatásra kerültek továbbá a koronázási ékszerek hiteles másolatai, Aba-Novák Vilmos festőművész alkotásai, a Városháza Díszterme, a polgármesteri iroda és a kistanácsterem is.
A KÖN programjai szeptember 22-én, vasárnap is folytatódnak Székesfehérváron. 15.00 órakor az Alba Plaza mellől Domány Adél művészettörténész vezetésével indul belvárosi séta, melynek során városunk szakrális kisemlékeit, köztéri szobrait, domborműveit, épületdíszeit ismerhetik meg az érdeklődők. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a domany.adel@szikm.hu címen lehet. Az eseményen maximum 50 fő vehet részt.
Izgalmas sétára invitálja a Szent István Király Múzeum is a látogatókat szeptember 22-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel. A résztvevők a Múzeum Fő utcai épület egy olyan részét, az egykori jezsuita kolostor főlépcsőházát és a lorettói litánia falképes megjelenítését ismerhetik meg, amely a nagyközönség számára csak ritka alkalmakkor látogatható. A program regisztrációköteles, jelentkezni a marketing@szikm.hu címen lehet. Az eseményen legfeljebb 30 fő vehet részt.
Kulturális Örökség Napjain a Szent István Király Múzeum aktuális időszaki és állandó kiállításai kedvezményes, 50 százalékos belépőjeggyel látogathatók.
A Kulturális Örökség Napjainak részletes fehérvári programja a www.fehervariprogram.hu honlapon olvasható, a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás