Hétvégén ismét lesz Hetedhét Játékfesztivál

Szerző: Media24

2022-05-26

Sok egyéb mellett táblajátékok, koncertek, bábelőadás és kézműves foglalkozások várják hétvégén a családokat a Belvárosban a Hetedhét Játékfesztivál keretében. A gyereknapi hétvégén a Hetedhét Játékmúzeum is ingyenesen látogatható.

Szombaton fél 10-től gólyalábas felvonulással, majd ünnepélyes megnyitóval kezdődik el az idei Hetedhét Játékfesztivál. A főleg gyerekeknek szóló, de a család minden tagjának remek időtöltést nyújtó fesztivál számos programmal várja az érdeklődőket. A szombati napon lesznek bábszínházi előadások, cirkuszi bemutató, valamint játékos, zenés családi program az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeivel. Ezen a napon kerül sor az Aranybullácska kreatív pályázat eredményhirdetésére is, a napot pedig Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara zárja.

Vasárnap szintén 10 órakor elkezdődik a szórakozás: a Figurina Animációs Műhely előadása után a Langaléta Garabonciások szórakoztatják a fesztivál látogatóit. Ezt követően újabb bábszínház előadás, a Brumi Bandi Band családi koncertje, majd a „A mi Játékfesztiválunk” eredményhirdetése után a Kolompos együttes műsora zárja a napot.

A fesztiválon a színpadi előadások mellett állandó programok is lesznek szerte a Belvárosban. A színes és izgalmas táblajátékok kipróbálása mellett ládavasút, pantomimezés és mesejátéktér is várja a gyermekeket. A Magyar Hagyományőrző Faművesek jóvoltából az egész család bejárhatja a mesterségek parkját, valamint megnézheti az izgalmas szerszámkiállítást.

A gyereknapi hétvégén, május 28-29-én a Hetedhét Játékmúzeum, a Fekete Sas Patikamúzeum és a Városi Képtár – Deák gyűjtemény ingyenesen látogatható. A Szent István Király Múzeum szeretné ezzel is szeretné még kellemesebbé tenni a Játékfesztiválra érkezők napját.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-05-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami