Sokan alapozták meg szerencséjüket idén is újévi lencsével

Szerző: Media24

2023-01-01

Szerencsehozó lencsével indította el az újévet, immár tizedik alkalommal Székesfehérvár. Január elsején koradélután sokan ültek le az Alba Plaza előtt felállított asztalokhoz: családok, baráti társaságok, a városban szilveszterező turisták közös asztaltársaság mellett fogyasztották el azt az 1500 adag lencsefőzeléket és mellé egy pohár teát, amellyel Székesfehérvár Önkormányzata, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Alba Plaza vendégelte meg őket és kívánt szerencsés új évet mindenkinek.

Tavaszt idéző, napsütéses időben egy tál lencsefőzelék mellett köszöntötték a fehérváriak 2023-at. Az év első napján fogyasztott aprószemes étkek a néphagyomány szerint gondoskodnak arról, hogy bőséges, gazdag legyen az újév. A Szerencsehozó Lencse 2013-ban, a Szent István Emlékév keretében indult el, és csak bízni tudtunk abban, hogy hagyományt teremtük vele. Ma pedig már a tizedik alkalommal indíthatjuk így az újévet, kezdte köszöntőjét Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a szervezésben résztvevőknek, a katonáknak és önkénteseknek, és békés, boldog újesztendőt kívánt mindenkinek. A katonai gulyáságyúkban és a Rostási Hagyományos Konyha Kft. fazekaiban készült ízletes főzeléket Rácz István őrnagy, tábori lelkész áldotta meg.

Amíg az ételeket osztották a város vezetői és a képviselőtestület tagjai, a várakozókkal való beszélgetésből kiderült, sok családnak vált hagyománnyá az elmúlt évek alatt, hogy ezzel a közösségi programmal indítják az újévet.  Volt olyan háziasszony, aki a szilveszteri mulatságra érkező baráti társaságot „lepte meg” azzal: bőséges szerencse vár rájuk, hiszen az étek idén gulyáságyúban készül. Ma ők is ott ültek a Palotai kapu téren, s nevetve mesélték a történetet. Érkeztek turisták is, akik a téli szünetet városunkban töltve találkoztak az eseménnyel és kapcsolódtak be, nem bízták a véletlenre az évkezdést. Természetesen, akik egyedül érkeztek, azok sem maradtak beszélgetőtárs és újévi jókívánságok nélkül ma.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-01-01

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami