Simicskó: „a fejlődés, a boldogulás lehetőségét a béke adja meg”

Április 20. óta tart a június 9-én esedékes Európai Uniós és Önkormányzati választások hivatalos kampányidőszaka, egyben az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó, a hivatalos jelöltséghez szükséges ajánló, valamint támogató aláírások gyűjtésének időszaka, a „kopogtatási szezon”. A helyi kampányokba a jelölőszervezetek, pártok vezéralakjai, országos vezetői is gyakran becsatlakoznak ezekben a hetekben. Székesfehérváron csütörtökön Simicskó István segített a munkában dr. Cser-Palkovics András csapatának.

Az egykori Skála áruház előtti téren felállított Fidesz standnál sokan álltak meg és beszélgettek a korábbi államtitkárral, Honvédelmi Miniszterrel, aki ma a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője. Simicskó István a jelenlévők figyelmébe ajánlotta dr. Cser-Palkovics András csapatát, s kiemelte, hogy az önkormányzati mellett az EU-s választás is kiemelt fontossággal bír, ugyanis nagyon fontos, hogy minél több békepárti képviselő üljön a brüsszeli padsorokban a háborúpártiakkal szemben.

– Mindannyian tudjuk, hogy ez a választás létfontosságú, amely előttünk áll június 9-én. Békéről és háborúról is döntenünk kell. Látjuk, hogy a háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít a Brüsszelben és másutt is. Mi a béke pártján állunk, hiszen az építkezés lehetőségét, a fejlődés lehetőségét és a boldogulás lehetőségét a béke adja meg. A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei a béke pártján állnak, itt Székesfehérváron is, mint ahogy országszerte, számos helyen standolnak. Felkeressük az embereket, nagyon sok aktivista segíti a munkánkat. Itt áll mellettem Cser-Palkovics András és csapata. Polgármester úr 14 önkormányzati képviselővel és támogatóival szeretné tovább vinni a város fejlődését. Csak a béke, csak a Fidesz-KDNP! Hajrá! – fogalmazott egyértelműen Simicskó István.

Székesfehérváron eddig (2024. április 25.) a 14 egyéni választókerületben a Fidesz az egyetlen, amelynek mind a 14 képviselőjelöltjét nyilvántartásba vették, azaz le tudta adni a hivatalos jelöltséghez szükséges mennyiségű ajánló aláírást. A fehérvári baloldali jelölteket tömörítő FKE 8, a Mi Hazánk 4, a VÁLASZ 2 jelöltjét vették nyilvántartásba két független jelölt mellett.

A polgármesterjelöltek tekintetében négyen vették fel az ajánlóíveket április 20-án, közülük a Fidesz, az FKE és a VÁLASZ jelöltjét vették nyilvántartásba eddig, a Mi Hazánk jelöltje még nem adta le a szükséges mennyiségű ajánló aláírást.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. június
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Written by Mátay Balázs

2024-04-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami