Az időjárás ezúttal nem fogott ki a szervezőkön, a Móri út felújítása okán kicsit szűkebb helyen is 220 bogrács alatt lobbant fel a láng kora reggel a Fehérvári Lecsófőző Vigasságon. A családok, baráti társaságok és munkahelyi közösségek egy hangulatos délelőttöt tölthettek együtt, és még az általuk készített étket versenyre is nevezhették. Az idei Fehérvári Lecsófőző Vigasságon hat ismert séf, Adamek Balázs, Barsch Tamás, Bóza Roland, Selymes Péter, Tőkés Dániel és Ulrich Tamás mondott véleményt a lecsófőzők remekeiről. Nem volt könnyű a döntésük, melynek alapján az idei Lecsókirály Gedai Viktor lett, aki feleségével, Gedainé Szabó Viktóriával közösen főzte meg az aranyérmes, különleges fűszerekkel ízesített mediterrán lecsót.
A baráti társaságokat, családokat, munkahelyi közösségeket, a város intézményeinek csapatait kegyeibe fogadta az időjárás, így már kora reggeltől foglalták el a főzőhelyeket, és a tűzrakással megkezdődött az előkészület. Október első vasárnapján 220 bográcsban főtt a finom étel. 2-3 kg hagyma, 3-4 kg paprika, 4-5 kg paradicsom volt az alapja a lecsóknak. A Fehérvári Lecsófőző Vigasságok visszatérő főzői között volt olyan, aki évek óta ugyanazzal a recepttel érkezik: a frissen főtt lecsót fűszeres csirkemellel bolondítja meg, s kíváncsian várja a szakmai zsűri véleményét.
Vannak olyanok is, akik minden évben új ötlettel állnak elő, és sorra próbálják ki a húsgombóccal, babbal, többféle paprikából készülő ízkombinációkat. Számos bográcsban készült ételt a közösségek, barátok, az aszalnál megálló érdeklődők kóstolhatnak, és mondják el véleményüket az alkotónak. Elismerő szavakat zsebelhetett be a nap végére a cukkinis, vörös- és fehérbabos lecsó készítője, aki háromféle szalonnás alapon főzte meg a zöldségeket, majd szarvas és mangalica szalámi mellett lókolbásszal tette még ízesebbé.
Készültek szakmákhoz kötődő speciális ételek is: a klasszikus lecsóba a zeneiskola csapata beletett titkos hozzávalóként néhány friss, tiszta hangot, az informatikusok egy pár bit-tel erősítettek, míg a színházas csapat idei előadásainak vidám perceivel fűszerezett. A lecsófőzők nemcsak az ételek, hanem az asztalok, sátrak díszítésére is nagy gondot fordítottak, csinosították, szépítgették.
A 2023-as Fehérvári Lecsófőző Vigasságon Gedai Viktor fejére helyezte a Lecsókirály koronáját, illetve adta át neki és feleségének a fődíjat Székesfehérvár alpolgármestere, Róth Péter: a Kecskemétről érkezett céges csapat kapitánya ugyanis feleségével, Gedainé Szabó Viktóriával közösen főzte meg az aranyérmes, különleges fűszerekkel ízesített mediterrán lecsót. A második díjat a B195-ös főzőhely, dr. Egyed Zsolt végrehajtó irodájának csapata kapta, a helyezett a B184-es főzőhely, egy baráti társaság lett. A zsűri különdíját a B171-es családi főzőcsapat vegán lecsója kapta.
A hagyományos Sipi Emlékkupát idén a B236-os főzőhely, a Hotel Vadászkürt csapata nyerte el, míg a Legdekoratívabb Főzőhely címet a B217 főzőhely, a Tálos Edit Alapítvány csapata szerezte meg.
Visszatérve Róth Péterhez: Fehérvár alpolgármestere nem csak a díjátadóból vette ki nagy kanállal a részét, hanem a főzésből is. Nem is amatőr szinten, mert amit ő és társai kifőztek, az bizony sokan jóízűen fogyasztották. A sok tanú között van e sorok írója is…
A rendkívül népszerű rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester is végig járta a főzőhelyeket, bár nem volt egyszerű dolga, lévén nagyon sokan megállították, invitálták egy kis kóstolóra ételből-italból. Székesfehérvár első emberének mindenkihez volt néhány kedves szava, senkit sem utasított vagy került el, aki szeretett volna vele néhány szót váltani, ahogy azt mindig is teszi.
Összefoglalva: újra kiváló ételeket és hangulatot hozott a Lecsófesztivál Fehérváron, annak ellenére, hogy az eredeti időpontban az eső és a szél volt az úr, így bő egy hetet halasztani kellett. Jövőre már a 20. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra készülhetnének a szervezők, ha a COVID-járvány okán nem maradt volna el kétszer is a népszerű esemény. Azért a 18. sem lesz rossz, erre mérget, pontosabban lecsót (v)ehetünk!
0 hozzászólás