Recseg a jég Velencén: lemondott három képviselő

Hónapok óta nyílt titok volt Velencén, hogy megromlott a viszony Gerhard Ákos polgármester és az oldalán, vele együtt a Regélő Egyesület színeiben 2019-ben mandátumhoz jutott több képviselő – köztük az alpolgármester – között. A feszültség ma három testületi tagnál olyan szintre jutott, hogy azonnali hatállyal (2023. február 13.) lemondtak képviselői mandátumukról!

A hírt estére a város Facebook-oldala és hivatalos weboldala is megerősítette egy szűk, a lemondás tényére vonatkozó közleménnyel. Íme:

„KÖZLEMÉNY

A mai napon, 2023. február 13-án Fésűs Attila, Papp János és Szabó Attila képviselők lemondtak mandátumukról. Köszönjük eddigi munkájukat.

A megüresedett képviselői helyek betöltéséről a Helyi Választási Bizottság a Választási Törvénynek megfelelően fog gondoskodni.

Velence Város Önkormányzata”

A történet az előző, a 2019-es választásokig nyúlik vissza, amikor igen komoly meglepetésre a hatalmas erőkkel (a hírek szerint nem a saját zsebükből, hanem „külső” forrásokból) kampányoló hagyományőrző civil egyesület, a Regélő színeiben legyőzte a kilenc fős testületben kényelmes többséggel rendelkező kormánypárt jelöltjeit a regnáló polgármesterrel, Koszti Andrással együtt.

Idővel aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a Fideszes vezetés alatt új lendületet kapó, sokat fejlődő település szekere lelassult, majd gyorsan hátramenetbe is kapcsolt a teljesen újonc és ehhez mérten rutintalan, ebből adódóan pedig sok hibát elkövető Gerhard polgármester vezetésével. A hibák a jelek szerint újabb hibákat és konfliktusokat szültek, jó ideje, hogy a két Attila, Szabó alpolgármester, valamint Fésűs képviselő nem támogatta már feltétlenül, majd aztán alig, illetve többnyire egyáltalán nem a sokakkal másokkal is konfliktusba keveredő városvezető döntéseit, elképzeléseit, terveit.

Az még nem lett volna probléma, hogy Gerhard Ákos nem rutinos és hibázik, de sokak szerint korábbi támogatóiktól eltávolodott, a körzet országgyűlési képviselőjével pedig nem találta a közös hangot, ami nem jó ómen egy település számára, hiszen a legfontosabb fejlesztések, azok támogatása a képviselő lobbiereje nélkül nehezen valósíthatók meg.

A két fő elégedetlenkedőhöz (a képen Gerhard polgármester középen, jobbján Szabó Attila, balján Fésűs Attila, 2019 év végén) csatlakozott Pap János képviselő (a kép jobb szélén bal kezét emelve szavaz), sőt, úgy tudjuk, van még egy igencsak bizonytalan és egy kevésbé bizonytalan, de a dolgok menetével korántsem elégedett képviselő is, ám előbbi végül most (még?) nem állt fel, miként utóbbi is bírja még a „gyűrődést”, illetve fordítsuk meg a dolgot, egyszerűbb: jelenleg már csak két stabil bástyája van a képviselőtestületben Gerhardnak, az egy nagyon és az egy kevésbé bizonytalan mellett, illetve ott van még egy Fideszes képviselő is, vele együtt vannak jelenleg hatan.

Miért érdekes ez? Azért, mert a három lemondó helyére a 2019-ben egyből be nem jutó jelöltek közül sorrendben azok ülhetnek be a testületbe, akik a legtöbb szavazatot kapták. Jelen állás szerint egy Regélős és két Fideszes jelölt. Csakhogy – információink szerint – a bejutásra álló Regélős jelölt nem valószínű, hogy elfogadja a mandátumot, márpedig akkor három Fideszes lép be a testületbe, s már csak igen billegő, egyetlen fős többsége volna – saját magával együtt – a jelenlegi polgármesternek.

Akár így, akár úgy, egy biztosnak tűnik. Nem csak a tó alacsony vízállása jelent problémát a névadó településen, van ott, lesz ott gond még bőven a jelek szerint. Stílszerűen azt is mondhatjuk: olvad a jég Gerhard és még megmaradt társai alatt, s amint a tó jege valójában ezekben a napokban, alattuk is gyorsan tovább olvad, majd recsegve-ropogva beszakad, hacsak csoda nem történik.

Mit mondanak a helyiek, egyre többen? Velence jobbat érdemel! Bizony, érdekes időszak elébe nézünk, hiszen ha végig is kínlódja a hátralévő időt és kitölti mandátumát Gerhard Ákos, valamint maradék csapata, akkor is jövőre választás lesz, azaz: akár így, akár úgy, akár előbb, akár akkor, de eljön az igazság pillanata, amit a választók szavazatai jelentenek majd.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-02-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami