Rászoruló gyerekek táboroztak a plébánián

2022-08-10

Rászoruló családokban élő gyerekek számára szervezett tábort az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitász csoportja.

Gyerekek vidám kacajában úszott a Berényi út és a Fiskális út sarkán álló katolikus templom udvara a múlt héten. Immár 22. alkalommal telt meg 6-14 éves fiatalokkal az itt található közösségi tér. A diákok a karitász által korábban már segített családokból érkeztek, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskolából és a Zentai Általános Iskolából. Őket – többek között – dráma foglalkozások, számháború, arcfestés, ügyességi vetélkedők, kártyázás, csocsózás, mesemondó program, szövés, mézeskalács díszítés és kézműves foglalkozások várták.

„Meghívtunk egy állatorvost is, akinek az előadására mindenki nagyon kíváncsi volt” – árulta el Schneider Máté karitász önkéntes, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász szociális segítője. – „A gyerekek által leginkább várt nap az volt, amikor kirándulni mentünk a gárdonyi rönkvárhoz és ellátogattunk a Gárdonyi Géza emlékházba is, ahol a fiatalok meséket olvashattak. Ezután az Agárdi Parkerdőben játszottunk és ebédeltünk, fagyiztunk, majd a nap zárásaként sétahajókáztunk a Velencei-tavon.”

A táborlakók napközis rendszerben vettek részt a programokon az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitász csoportjának jóvoltából. A meleg ebédet a Zentai Általános Iskolában fogyasztották el.

„A tábor nem valósulhatott volna meg Tornyai Gábor atya, a csoport önkéntesei, valamint az önkéntes programadók nélkül, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget” – mondta Bíró Beáta karitász csoportvezető. – „Az állatorvos, a madártani előadó, a mesemondó, a mézeskalács-készítő és a fiatal középiskolások mind fizetség nélkül adták idejüket és energiájukat a rendezvényhez.”

A gyerekek – a korábbi évekhez hasonlóan – most is kaptak ajándékokat: az egyik anyuka fagylalttal lepte meg őket, a PatikaPlus Gyógyszertárak vitaminokat osztottak szét, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász naptárakat és tollakat ajánlott fel, a Katolikus Karitász tisztasági csomagokat adományozott, az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja pedig jojót, állatfigurás nyomdákat, valamint tízszögletű dobókockákat és csavaros jégkrémet vásárolt a diákoknak.

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2022/08/03/raszorulo-gyerekek-taboroztak-a-plebanian

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Temesvári Márta

2022-08-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This