Pótolhatatlan veszteség a tóparton: elhunyt Tiboldi Mária és Richter Ferenc

2023. szeptember 8. napja gyásznapként vésődhet a helyiek és a művészetkedvelők-pártolók emlékezetébe, ugyanis ezen a napon két, méltán népszerű és elismert lakóját veszítette el Velence: a hazai operettvilág egyik legnagyobb alakját, Tiboldi Máriát és az igen termékeny aranykoszorús kőfaragó mestert, kőszobrászt, Richter Ferencet, akinek nem csak helyben és a tó környékén, de hazánk számos pontján, még az Országházban is található alkotása.

Tiboldi Mária „Marica”, a Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Budapesti Operettszínház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 84 évet élt, az utóbbi évtizedekben már a tóparti település volt az otthona. Nála többször talán senki sem alakította Kálmán Imre egyik híres műve, a Marica grófnő főszerepét, de a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Maya, A víg özvegy, a Régi nyár című hazai klasszikusokban is emblematikus alakításokat nyújtott, éppen úgy, mint csaknem 10 évnyi németországi és ausztriai munkássága során több Strauss, Fall, Dostal, Stolz és von Suppé darabokban. Csendesen, de amennyire csak lehetett, amennyire csak egészsége engedte, aktívan élte mindennapjait még 80 éves kora felett is.

Az élők sorából 77 évesen távozó Richter Ferenc aktivitására jellemző, hogy egyszer azt mondta, ha mindent meg akarna valósítani, amit tervbe vett, akkor 200 évig kellene élnie. Sajnos, csak 77 jutott számára. Feri bácsi aktivitása, munkabírása fantasztikus volt, családi vállalkozásában fiával és feleségével dolgozott kiváló harmóniában.

Alkotásairól néhány éve így vallott az akkor általam főszerkesztett Velencei Híradó havilapban, fókuszba helyezve az Országház (Parlament) épületén végzett számos munkáját, ami nem volt véletlen:

– Miután munkakönyvet kaptam, 14 évet az Országos Kőfaragó és Épületszobrász Ipari Vállalata alkalmazottjaként a Parlament épületének renoválásán, szobordíszek, szobrok, új kőlétesítmények készítésén dolgoztam. 1974-ben költöztem vissza Velencére, iparigazolványt váltottam és létrehoztam a kőfaragó műhelyemet. Itt a kőszobrászaton kívül műkőkészítéssel is foglalkozom, felhasználva a legújabb, nemzetközi technológiát is. Az Országházban egyébként Apafi Mihály erdélyi fejedelem szobrát önállóan készítettem, ezen kívül sok tucatnyi kő-acantus levél és egyéb díszítés is a két kezem munkája. Közben dolgoztam a Fertődi Eszterházy kastélyon, a Budai várban, Vajdahunyad várában. A Nagytétényi kastélyt díszítő Tél-szobrot ketten, egy kollégával készítettük. A Nemzeti Bank főbejárata fölött, a bal oldalon ülő, nőt ábrázoló szobor szintén egy kettőnk által készített gipsz másolat alapján lett Süttői mészkőből kifaragva. – mondta 2019-ben Richter Ferenc.

A helyi és környékbeli alkotásai közül közismert a velencei Trianon-emlékmű, a Szent Orbán és a Vén borász szobra és a Liberália emlékmű, Kápolnásnyéken pedig Bartók Béla szobra és a Velencei-tó környéki szőlészek, borászok tiszteletére emelt emlékmű  a Halász-kastély parkjában. 2019-ben a Tour de Hongrie kerékpáros verseny tiszteletére a velencei rajtnál a Velence Korzón a versen 5 napja alatt egy kerékpározó ősembert ábrázoló szobra volt az igazán közönségcsalogató látványosság. Mert Feri bácsinak, remek humora is volt.

Tisztelettel és szeretettel emlékezem Rá és „Maricára” egyaránt, mint ahogy még sok ezren Velencén és szerte az országban, világban.

Nyugodjanak békében!

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-09-09

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami