A velencei tűzoltók is segítik a tóban a halak oxigénellátását

Sokan értetlenkedtek és rögtön a felújított partfalat, vagy a rekonstrukcióval összefüggő munkálatokat (s persze a polgármestereket és mindenkit, akit csak lehet…) hibáztatták azért, mert szemmel láthatólag komoly halpusztulás ment végbe az elmúlt napokban a Velencei-tóban, de akadtak, akik fertőzéssel, mérgezett vízzel riogattak különféle webes felületeken. A MOHOSZ hivatalos közleményéből aztán kiderült, hogy szó sincs ezekről, egyikről sem, egészen más probléma okozza a halak tömeges pusztulását: az oxigénhiány. A tó alacsony vízállása és a hirtelen jött hatalmas hőség okán bő egy hét alatt csaknem 10 fokot emelkedett a vízhőmérséklet, s mindezeknek köszönhetően állt elő a nem példátlan, de ritka oxigénhiányos állapot, amely komoly veszély a halakra nézve.

 

Ezen az állapoton segít a maga módján a VÖTE, Velence Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete a képen látható módon, a víz frissítésével, forgatásával. Információink szerint egyre több megyei tűzoltó szervezet és más szervezetek is jelezték hasonló segítségüket a halpusztulás megállításának érdekében.
(Fotó: VÖTE)
Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by garanddesign

2021-06-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami