Öt nap diáknap: véget ért a kulturális seregszemle

Szerző: Media24

2024-04-22

Díjátadóval zárult a 2024-es Fehérvári Diáknapok rendezvénysorozata: a fődíjakat, valamint a kategória- és különdíjakat dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester adta át hétfő délután a Városháza dísztermében. A középiskolás korosztály nagydíját a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium vehette át, az általános iskolás korosztály nagydíját a Kodolányi János Gimnázium felső tagozatosai kapták, a fesztiváldíjat pedig a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjainak nyújtotta át a városvezető. A Diáknapok közönségdíjasa a Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara lett.

Az utolsó két színpadi kategóriával, a komolyzenével és a néptánc-népzenével szombaton véget ért az idei Fehérvári Diáknapok versenyprogramja. A kulturális seregszemlére huszonegy általános- és középfokú oktatási intézmény hétszáztizenegy diákja nevezett, akik tizenkét művészeti kategóriában több mint háromszáz produkcióval és alkotással mérték össze tudásukat.

A díjátadón dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a megjelenteket. „Fontos, hogy ez a több száz fiatalt érdeklő program visszatért a városba. Sok fiataltól kaptunk visszajelzést, hogy erre igény van, így nem volt kérdés, hogy megújult formában, de őrizve a hagyományokat Fehérváron talált végleges otthonra a Diáknapok, amelynek így biztosított a jövője is -mondta. Székesfehérvár polgármestere hozzátette, a jelentkezők száma 21 intézményből több mint hétszáz fő, és a 12 kategóriában felvonuló, színvonalas produkciók bizonyították, hogy nagyon sok tehetséges, ügyes fiatal van a városban, akik, ha lehetőséget kapnak, megmutatják ezt a színpadon, festővásznon, filmen egyaránt.  A város továbbra is megtesz mindent annak érdekében, hogy a tehetségek bemutatkozásához megadjon minden keretet és lehetőséget a következő években is – tette hozzá a polgármester.

A legtöbb nevezés a vers- és prózaírás kategóriában született, a zsűri negyvenhárom irodalmi alkotást bírált el. A színpadi kategóriák között a könnyűzene volt a legnépszerűbb: a zenekarok és szólisták negyven produkciót hoztak az eseményre. Hagyományosan sok volt a nevező a vers- és prózamondás kategóriában: a diákok idén több mint harminc produkcióval állnak a zsűri és a közönség elé. A kiállítási anyag is gazdag volt: a képző-, nép- és iparművészeti kategóriában negyvenegy, a fotós-filmes kategóriában huszonkét pályaművet adtak be, a médiakommunikációban pedig tizenhét alkotást neveztek a diákok.

A közönségdíjra online lehetett szavazni az utolsó kategóriák zárása után – a szavazatok száma rekord méretű volt: 1552-en döntöttek arról, ki kapja a közönségdíjat. A Diáknapok közönségdíja hagyományosan egy kedves plüssállat – az utóbbi eseményeken mackó, Peppa malac vagy flamingó kereste az új gazdáját –, idén pedig az eseménysorozat közösségi médiájából már megismert kacsát kapta a nyertes, a Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara.

A hétfő délutáni ünnepélyes díjátadón a fődíjakat, valamint a kategória- és különdíjakat dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester adta át. A középiskolás korosztály nagydíját a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium vehette át, az általános iskolás korosztály nagydíját a Kodolányi János Gimnázium felső tagozatosai kapták, a fesztiváldíjat pedig a legsikeresebb iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjainak nyújtotta át a városvezető.

A díjátadót műsorszámok is színesítették: elhangzott Kiss Léna, a Lánczos Kornél Gimnázium diákjának Majdnem szerelem című verse, amellyel megnyerte a vers- és prózaírás kategóriát, Szabó Roland, a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákja előadta Bill Withers Ain’t No Sunshine című dalát, amellyel megnyerte a könnyűzenei kategóriát, ugyancsak a könnyűzenéből érkezett a Vasvári Pál Gimnázium Emese&Nagyi&Isu produkciója a Góbé zenekar Kodályos című számával. Az általános iskolás korosztályt Zsigovics Blanka és Onofer Maja, a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai képviselték, ők Demjén Ferenc és Danek Pavel Vigyázz a madárra című dalát adták elő.

Különdíjasok:

Szólóének, társasének, kórus: Poppea Trió (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI)
Vers- és prózamondás: Gyulai György Ákos (Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium És Általános Iskola)
Diákszínpad: Arany Szakiskola Színjátszók (Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI)
Könnyűzene: The Jax (Kodolányi János Gimnázium)
Népdal – népzene – néptánc: Vidra Petra (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI)
Komolyzene – szólóhangszer – kamarazene: Carmen Kvartett (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium És Ami)
Sótájm: Gorsium – Fodor Roxána (Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)
Képző-, nép- és iparművészet: Dobos Noémi (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)
Honismeret: Szelényi Kata Karolina (Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium)
Irodalom-, vers- és prózaírás: Gyenge Laura (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)
Fotó, film és vizuális műfajok: Schneider Cintia Rebeka (Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)
Médiakommunikáció: Szelényi Kata Karolina (Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium)

Kategóriadíjasok:

Szólóének, társasének, Kórus: Ciszterci Vegyeskar (Ciszterci Szent István Gimnázium)
Vers- és prózamondás: Somos Gergő (Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola)
Diákszínpad: Kodócska (Kodolányi János Gimnázium)
Könnyűzene: Szabó Roland (Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)
Népdal – népzene – néptánc: Ti Banda (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium És AMI)
Komolyzene – szólóhangszer – kamarazene: Hermann Duó (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Ami)
Sótájm: Horváth Mira és Németh Orsolya (Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)
Képző-, nép- és iparművészet: Máté Kristóf (Tóparti Gimnázium És Művészeti Szakgimnázium)
Honismeret: Bárány Bence (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)
Irodalom-, vers- és prózaírás: Kiss Léna (Lánczos Kornél Gimnázium)
Fotó, film és vizuális műfajok: Jelinek Veronika (Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum)
Médiakommunikáció: Gurabi Evelin (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium)

Székesfehérvár MJV Nagydíja – középiskolás korosztály: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

Székesfehérvár MJV Nagydíja – általános iskolás korosztály: Kodolányi János Gimnázium

Fesztiváldíj: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

(ÖKK/SZKKK/Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Media24

2024-04-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This