Mozgatható lesz az osszárium fedlapja

Szerző: Media24

2022-10-12

Megkezdődött a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert területén található csontkamra fedlapjának korszerűsítése és restaurálása. A beruházás nettó 3 millió forintos pályázati támogatásból valósul meg. A Szent István Király Múzeum ezzel a munkával – az értékes állomány megőrzése mellett – komoly takarékossági intézkedést is megvalósít, hiszen évente jelentős összeget kellett eddig az Osszárium fedlapjának mozgatásáért kifizetni. A korszerűsítésnek köszönhetően ezt ezentúl önállóan is el tudja majd végezni a múzeum.

A Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert az István király alapította egykori Nagyboldogasszony-bazilika helyszíne. A Szent István által építtetett királyi bazilika többször megrongálódott. Az 1003-ra felépült katedrálisban 43 királyt koronáztak, és az uralkodók, családtagjait, nemes emberek temetkezési helyéül is szolgált. Itt őrizték az ország kincstárát, levéltárát és a koronázási jelvényeket is. Az 1543-as török hódításig a középkori magyar állam legfontosabb és legszentebb helye volt. A törökök lőporraktárnak használták, a város 1601. évi ostrománál robbant fel. Köveit az 1800-1801-ben épített püspöki palota alapjaihoz használták fel. Az ásatások feltárták a bazilika nagyobb részét, amely szabadtéri romkertként vált láthatóvá.

„Eddig az Osszárium fedlapjának együttes mozgatásához – annak súlya és szerkezete miatt – külső segítséget kellett bevonni. Ennek költsége jelentős terhet jelentett, így most olyan megoldást kell kialakítani a csontkamra megnyitásához, hogy azt a múzeum szakemberei maguk is el tudják végezni. Fontos szempont volt, hogy az elmozdításhoz, elcsúsztatáshoz használt berendezés viszonylag könnyen tárolható, mozgatható és kis gyakorlat mellett használható legyen. A Szent István Király Múzeum ezzel a munkával, az értékes állomány megőrzése mellett, komoly takarékossági intézkedést is megvalósít.” – mondta el Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató.

Ezen a héten Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátor irányítása mellett megkezdődtek a munkák a Nemzeti Emlékhelyen. A romterületen már hosszú évek óta a restaurálási munkálatokban résztvevő szakember a műszaki tudnivalókkal kapcsolatban elmondta, hogy „a nemzeti értékként őrzött csontleletek védelmét most egy két fedlapból álló biztosítja, amelyek együttes súlya pedig meghaladja a 2,5 tonnát. A kőlap leemelését segítő, jelenleg is alatta lévő acélkeretet átalakítják, és a leemelést négy darab négykerekű kis kocsival oldják meg. Ezek mindegyikbe egy-egy hidraulikus emelő van beépítve. Az emeléshez az alátét acélkeret sarkaihoz közel lévő lyukakba kapcsolódó konzolokat alakítanak ki, ezek alá kell a guruló szerkezeteket kapcsolni, majd az olajemelőkkel a négy sarkon 80 mm-re megemelve a fedlapot. Két személy kézi erővel az akna mellett oldalirányba el tudja tolni a kamrát lezáró kőlapot. Az oldalra gurított fedlap alá három vonalban acéltartókra, bakokra lehet leereszteni a kőlapot, amelyeken biztonságban leállítható a visszahelyezésig.” A szobrász-restaurátor azt is elmondta, hogy a fedlapok jó állapotban vannak, de tisztítási munkálatokat végez majd rajtuk.

A Lechner Tudásközpont – egy elnyert pályázatnak köszönhetően – nettó 3 millió forinttal támogatta a korszerűsítési és restaurálási munkákat – tudtuk meg a Szent István Király Múzeum igazgatójától. Pokrovenszki Krisztián azt is kiemelte, hogy mostani beruházás több célt is szolgál: egyrészt a tudományos kutatások szempontjából is jelentős, hogy bármikor hozzáférhetünk majd a csontkamra anyagához, másrészt kiemelt események alkalmával többször is az érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé lehet tenni a csontkamrában tárolt leletanyag megtekintését.”

A múzeumigazgató kiemelte: a jelenlegi Nemzeti Emlékhely alatti terület feltárásai során talált leletekből több mint 900 személy csontmaradványait választották szét. „Az egykori királyi bazilika területéről előkerült csontmaradványokat két helyszínen temették el. Az 1936-tól kezdődött ásatások leletanyagai már ebben a fehérvári sírkamrában találhatóak, amelyek között uralkodók, az ő családtagjaik, rokonságukhoz tartozók, előkelőségek csontmaradványait őrizzük. Jelentős, a nemzet számára is kiemelt jelentőségű hely az Osszárium.” – erősítette meg.

A munkálatokkal a tervek szerint októberben végeznek.

(ÖKK, Fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-10-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami