Megvan az idei Fehérvári Versünnep 12 döntőse

Szerző: Mátay Balázs

2024-02-25

Negyven fiatal – a jelentkezők közül ketten sajnos megbetegedtek – lépett színpadra a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A XIV. Fehérvári Versünnep szombaton megtartott elődöntője során nagyon sok, szép teljesítmény tanúi lehettek a résztvevők, a program végére pedig kialakult az áprilisi döntő 12 résztvevőjének névsora is.

Borbély Bálint István, Borbély Levente Miklós, Bódizs Boróka Ajsa, Magony Péter, Schneider-Zaj Ákos, Somos Gergő, Szabó Ábel, Szabó Gergő, Szücs Boglárka, Tóth Marietta Júlia, Tóth Zsombor Ákos és Vagyon Réka. Ők az a tizenkét ifjú, tehetséges versmondó, akiket a Kubik Anna, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész által vezetett zsűri a XIV. Fehérvári Versünnep döntőjébe juttatott szombaton. A zsűri tagjai voltak még Závodszky Noémi színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Bobory Zoltán költő, író, a Vörösmarty Társaság elnöke, a Fehérvár Médiacentrum képviseletében pedig Látrányi Viktória.

Összesen 42 diák nevezett a tehetségkutató versenyre, végül ketten sajnos betegség miatt nem léphettek színpadra a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az elődöntőre várakozó fiatalokat reggel dr. Cser-Palkovics András köszöntötte. „Nagyon jó látni a sok fiatalt, és köszönöm, hogy ilyen nagyon sokan elfogadtátok a meghívásunkat.” – mondta, majd mindenkit arra kért, hogy ne izguljon. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, ez a kezdeményezés azért született, hogy mindenki megmutathassa magát, és ezzel is segítsék a fiatal tehetségeket. Kérte, éljenek a lehetőséggel, és maradjanak egy közösség továbbra is, szeretve a verseket, az irodalmat.

A nap során nagyon sok, különböző témájú, hol vidám, hol borús lelkiállapotban született költeményt szólaltattak meg az ifjú versmondók. Több Radnóti-, Ady- vagy Arany János tollából született alkotás mellett volt, aki Villon-tól választott, valamint kortársak tollából született versek is elhangzottak. Így – ahogy mondani szoktuk – a zsűri nehéz helyzetben volt. A program végén Mészáros Attila alpolgármester a zsűri elnökével közösen valamennyi résztvevőnek oklevéllel köszönte meg a részvételt. Mint mondta, idén szerencsére nagyon sokan jelentkeztek, és a résztvevők közül mindenkit visszavárnak jövőre is.

A Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye részvételével szervezett tehetségkutató immár tizennegyedik alkalommal indult el idén. A tizenkét döntős fiatal számára most folytatódik a felkészülés. Ezeket a heteket a társszervező Fehérvár Médiacentrum felületein mindenki nyomon követheti majd. A versmondókat a Vörösmarty Színház művészei is segítik majd mentorokként.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2024-02-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami