Megújult a ciszterci templom

Szerző: Media24

2022-02-05

Szentmise keretében áldották meg a megújult ciszterci Nepomuki Szent János plébániatemplomot. A szombati misét Bérczi Bernát zirci apát celebrálta, majd az épületet és a híveket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke áldotta meg. A liturgiát követően beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. A szertartáson részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

Magyarország Kormánya támogatásával a ciszterci rend, a Székesfehérvári Egyházmegye és a fehérvári hívek összefogásával megújult a ciszterci Nepomuki Szent János plébániatemplom, Székesfehérvár belvárosának meghatározó műemléke.

A megújult templomot szentmise keretében áldották meg. Bérczi Bernát zirci apát kiemelte: „A templom szent hely, amelyet, ha az emberi gondolkodás szempontjából közelítünk meg, akkor a szent jelentése a hétköznapitól elkülönített, az Isten számára fenntartott, az ünnepi. A templom szent hely, amely az Istenhez való közelségnek a lehetőségét adja számunkra.” Az apát reményét fejezte ki, hogy az Isten házába betérők megnyugvást találnak, elcsendesedve megtapasztalják az isteni szeretetet.

A liturgiát követően Bérczi Bernát elmondta, a templom felújítása során szerkezeti megerősítés történt, felújították a tetőszerkezetet, a vízelvezető-rendszert, a bádogozást, valamint a teljes elektromos hálózatot, korszerűbb lett a fűtési rendszer és részben restaurálták a templom belső terét is. A kormányzati támogatás mellett a Székesfehérvári Egyházmegye 10 millió forinttal járult hozzá a felújításhoz. A zirci apát a ciszterci rend és a fehérvári hívek nevében mondott köszönetet a támogatóknak és a kivitelezőknek.

A plébániatemplom több munkaegységet is magában foglaló felújítási munkálatai a kormány és a Miniszterelnökség mintegy 320 milliós forintos támogatásával valósultak meg. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte: “Kaszap István, Klebelsberg Kunó, Lázár Ervin, Sebő Ferenc, Semmelweis Ignác, Wekerle Sándor, Ybl Miklós, Vajda János – közel 200 éves ciszterci jelenlét üzenetét hordozza ez a névsor, amelynek tagjai sok-sok ezer diákkal együtt tanultak a cisztereknél.” Az államtitkár megköszönte a rend több száz éve – kisebb-nagyobb kihagyásokkal zajló – kitartó nevelőmunkáját. Szükségük van a keresztény embereknek azokra az összefogásokra, amelyek az értékeket megvédik és a kereszténység elleni támadásokat visszaverik.  Ezért természetes, hogy templomok és iskolák felújítását továbbra is támogatja országszerte a kormány.” – zárta ünnepi beszédét Soltész Miklós.

„A mai ünnep azt jelenti, hogy erős a közösségünk, és ez az erős közösség megfogadta az intést, megvédte a templomot és az iskolát.” – kezdte köszöntőjét Vargha Tamás. A város országgyűlési képviselője köszönetet mondott a ciszterci rendnek, az atyáknak a nevelő-oktató munkáért, és a kormánynak a támogatásért, amelynek köszönhetően nemcsak a templom, hanem a Ciszterci Szent István Gimnázium is megújul.

Az épületet és a híveket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke áldotta meg. Kiemelte, az egész város örült, hogy e nagyon szép, különleges értéket képviselő templomnak a felújításában egy újabb állomáshoz érkeztünk. „Emberé a munka. A munka, amely az összefogásnak, a felelős és előrelátó gondolkodásnak eredményeképpen született meg; amelyet sokan és sokféleképpen támogattak. Az áldás Istené, hiszen mit sem ér a munka Isten nélkül. Semmire sem megyünk, bármit is teszünk, ha nem nyerjük el Isten áldását.” E gondolatokat követően áldotta meg a templomot és a közösséget a megyés püspök.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-02-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami