Még szerdáig lehet javaslatot tenni városi díjazottakra

Szerző: Media24

2022-08-04

Négy városi díjra várják a székesfehérváriak javaslatait. A tisztelet és a megbecsülés kifejezésére a zenei munkásságával, a Nemzeti Emlékhely megőrzésével, karitatív vagy gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre lehet javaslatot tenni 2022. augusztus 10-ig.

Az elismerések adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet. A javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét, a díj megnevezését, valamint a javasolt személy vagy közösség nevét és részletes méltatását. A javaslatokat zárt borítékban kérik eljuttatni a Polgármesteri Hivatal portáira vagy postai úton – a határidőig történő beérkezéssel – az alábbi címre:

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

Fricsay Richárd Zenei Díj
A „Fricsay Richárd Zenei Díj” a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, együttesnek, közösségnek adományozható.
Évente egy „Fricsay Richárd Zenei Díj” adományozható

Érdy János Emlékérem
Az „Érdy János Emlékérem” annak a természetes személynek adományozható, aki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett.
Évente egy „Érdy János Emlékérem” adományozható.

Pro Caritate Albae Regiae díj
„Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható annak a természetes személynek, aki a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.
Évente egy „Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható.

Székesfehérvár Gazdaságáért díj
A „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj annak a természetes személynek adományozható, aki a szakmában elismert, köztiszteletben álló személyiség és tevékenységével hozzájárul Székesfehérvár gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
Évente egy „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj adományozható.

(ÖKK)

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. augusztus
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Media24

2022-08-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami