Még marad a többnyire kellemes időjárás

Szerző: Media24

2022-10-22

Lassan a végére érünk októbernek is, ám az időjárás még gyakran mutatja szebbik arcát. Az előttünk álló napokban lesznek olyan részei is az országnak, ahol akár a 27 fokot is elérheti a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Az Időkép.hu prognózisa szerint vasárnap a párás, ködös reggelt követően az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, átmenetileg gyenge eső, jelentéktelen zápor csak néhol délen fordulhat elő. Napközben elsősorban a Dunántúlon élénkülhet meg a délies szél. Hajnalban 3 és 12 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, délutánra pedig általában 17 és 22 fok közé melegedhet a levegő, de a tartósabban párás, ködös tájakon ennél pár fokkal hűvösebb lehet.

Hétfőn is több tájegységünkön indul párásan, ködösen a nap, északon, északkeleten helyenként gyenge eső is előfordulhat. Napközben gyakran takarhatják felhők a napot, de számottevő csapadék sehol sem valószínű. Viszont az esti órákban északnyugaton már kialakulhatnak záporok, néhol akár zivatarok is. Az ország déli felén élénk, néhol erős lesz a nyugati-délnyugati szél. Délután 17-27 fokot mérhetünk, a déli tájakon lesz a legmelegebb.

Kedden a Dunántúl több tájegységén, valamint az Alföld déli felén fordulhat elő eső, zápor. Ugyanakkor délután északnyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. A helyenként élénk nyugatias szélben 16-22 fokra készülhetünk. Reggelre ismét többfelé képződhet pára, köd.

Szerdán és csütörtökön többfelé párás, ködös lesz a reggel, a köd és a rétegfelhőzet néhol napközben is tartósabban megmaradhat, máshol viszont sok napsütés lehet a jellemző. Számottevő csapadék nem várható, de néhol átmenetileg szitálás, gyenge eső előfordulhat. Szerdán még nyugaton élénk lehet a délies szél. Délutánonként 16 és 22 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet, de a tartósabban nyirkos tájakon pár fokkal hűvösebb lehet.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-10-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami