Novák Katalin az új köztársasági elnök

Szerző: Media24

2022-03-10

Az Országgyűlés nagy – a 2/3-nál is nagyobb – szavazati aránnyal választotta meg Magyarország új köztársasági elnökévé a korábbi családügyekért felelős államtitkárt, majd minisztert. Novák Katalin 44 évesen a valaha volt legfiatalabb, egyben az első női államfője lesz Magyarországnak május 10-től. Ő a rendszerváltás utáni hatodik köztársasági elnök, aki Áder Jánost váltja a poszton. A 188 érvényes voks közül Novák Katalin 137-et kapott. Az ellenzéki frakciók jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett.

Novák Katalin 1977-ben született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen 2001-ben szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem és az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. 2001-től 2003-ig a Külügyminisztériumban referens, gyermekei születése után 2010-tól a Martonyi János vezette minisztériumban miniszteri tanácsadó. 2012-től már az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) dolgozik, Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke, 2014-től 2020-ig az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, 2020-tól ezt a területet tárca nélküli miniszterként irányította 2021 végéig. 2017-től négy éven át a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly december 21-én jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli államfőnek, miután Áder Jánosnak lejár második köztársasági elnöki mandátuma.

Novák Katalin idén januárban jelentette be, hogy felfüggeszti párttagságát Fideszben.

Az új államfő férje, Veres István Attila közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank Pénz- és devizapiac igazgatóságának vezetője; két fiuk és egy lányuk van.

Novák Katalin az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül folyékonyan, spanyolul társalgási szinten beszél.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

(Fotó: Novák Katalin – Facebook)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-03-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami