Közös helyünk – Kortárs Művészeti Fesztivál a Csónakázó-tó partján

Szerző: Media24

2023-05-20

A Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállításával nyílt meg a Kortárs Művészeti Fesztivál, amely ezen a hétvégén várja az érdeklődőket. Többféle műfajba belekóstolhatnak a Csónakázó-tó partjára kisétálók: érdekes beszélgetések, izgalmas koncertek részesei lehetnek, miközben szabadtéren és az épületben is kiállításokat nézhetnek, sőt alkothatnak is, méghozzá saját ízlésük szerinti széket, szakértő segítséggel.

Az Ecsedi Mária által készített textilzászló fogadja a Csónakázó-tó partjára vezető sétányon az érkezőket. A művészzászlók hagyományát folytatva már ez jelzi: megérkeztünk az idei Kortárs Művészeti Fesztivál helyszínére. Többféle installáció, a fákra rögzített és a szellő által ringatott színes textilmunkák, valamint a „zöldben” berendezett színpad és nézőtér ad keretet a hétvégén itt zajló kulturális programoknak.

Pénteken késő délután a Corpus Rézfúvós Kvintett hangjai hívogatták az érdeklődőket. Hidas Frigyes darabjaitól indult a nemzetközi válogatás,majd ismert és kevésbé ismert dallamokból összeállított – a hirtelen jött jó időhöz és a vízparti hangulathoz illő – válogatás csendült fel tolmácsolásukban.

A Székesfehérvári Művészek Tagjainak Közös helyünk kiállításával nyílt meg a Kortárs Művészeti Fesztivál. A Pelikán Galériában azonos címmel látogatható tárlat szabadtéri „társkiállítása” egyrészt izgalmas nézelődést, másrészt izgalmas alkotási lehetőséget kínál. A Fénypavilonban számos különböző műfajokat és témákat feldolgozó alkotás látható. Ezek mindegyike más-más hangulatot örökít meg, sokszínűségében azonban – az azonos méretű és technikájú nyomatokon történő megjelenítésnek köszönhetően – mégis egységet alkotva ad képet a fehérvári művészekről, az őket foglalkoztató gondolatokról. A fő helyet pedig székek foglalják el a területen. Ezeken először megpihenhetnek az érkezők, majd a Társaság tagjai által már egyedi motívumokkal „újjávarázsolt” székeket látva mindenki saját maga is kedvet kaphat az alkotáshoz.

„A pavilonban található művészszékek olyan alkotások, amelyek ülőlapjait egy-egy művész egyedileg díszítette fel erre az alkalomra. Így a szék nemcsak egy alkotás lett, hanem ülőalkalmatosság is maradt. Tehát nyugodtan rá lehet ülni! Aki pedig úgy érzi, hogy ő is szívesen alkotna ilyet, az jöjjön nyugodtan, kap ecsetet, és mindig lesznek még szabad felületek is, amelyekkel ki-ki maga is gyarapíthatja a művészszékek tárlatát.” – invitált mindenkit a kiállításmegnyitón Falvay Miklós a Székesfehérvári Művészek Társasága képviseletében. Folyamatosan csatlakoztak hozzá az érkező, a művészszék projektben és a szabadtéri tárlat létrehozásában részt vállaló művésztagok is, akikkel közösen hívták meg a látogatókat a Fénypavilonba és a Pelikán Galériába, csoportos tárlatuk alkotásainak megismerésére.

Mosberger Róbert kidobott ablakkeretekből készített installációt, Falvay Miklós pedig egy „fejprojekttel” készült idén. A lemezekből, több rétegben megformázott emberi fej nappal szobor, sötétedéstől azonban új életre kel: vetített felületként funkcionál. „Nálam a „jófejségnek” az egyik kritériuma az, hogy tudjon valaki közösségben gondolkodni. Ez a fej ilyen, hiszen este átadja a teret más műalkotások számára. A vetítéseken, a fényfestések során több alkotó munkái megjelennek majd rajta.” – ígérte Falvay Miklós.

Izgalmas utazásra hívja képeivel a látogatókat Kiss László, Pozitív utcza-kép című kiállításával. A fotográfus által megörökített hat pillanat sokkal több titkot rejt, mint amit elsőre felfedezni vélnek a járókelők. Hogy ezek a rejtett hangulatok feltáruljanak, a technikát – pontosabban egy ingyenes telefonos alkalmazást – kell, hogy segítségül hívjuk. A kísérletezésre egészen vasárnap estig lehetőséget adnak a festőállványra kihelyezett képek.

„A 2010-es évfolyam” – ezzel a címmel várták talkshow-ra az Ivan & the Parazol tagjai és vendégeik a nézőket, majd a Hírös Gasztroszínház következett és a Szirtes Folk Band koncertje zárta a pénteket.

A Csónakázó-tó partján szombaton és vasárnap is változatos programok sora zajlott/zajlik a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A mai napot a Székesfehérvári Balett Színház előadása mellett több koncert színesítette, vasárnap pedig látványtetoválással, szabadtéri festéssel, izgalmasan „tálalt” magyar versekkel, majd végül fényfestéssel várják a látogatókat. Érdemes a hétvégén benézni a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe is, ahol Art Overdose című tárlatukkal a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói mutatkoznak be.

A Kortárs Művészeti Fesztiválhoz a városban számos program csatlakozik. A részletes program a szervező SZKKK honlapján megtalálható: https://fehervariprogram.hu/event/kortars-muveszeti-fesztival-2023/

(ÖKK, fotó: Lőrincz Miklós)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-05-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami