Hét óvoda, két bölcsőde és két szociális intézmény fejlesztésére összesen 415 millió forintot költött saját forrásból Székesfehérvár Önkormányzata az elmúlt időszakban. A munkálatok sokrétűek voltak, hiszen az igényeknek megfelelően újult meg a tetőszerkezet, a fűtésrendszer, cseréltek nyílászárókat, vagy szépült meg a homlokzat. A legnagyobb beruházás a Maroshegyi Óvodában valósult meg. A fejlesztésekről csütörtökön az intézményben tett helyszínbejárás során számolt be dr. Cser-Palkovics András polgármester, Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője és Békési-Kimiti Ágnes óvodavezető.
Megújult a világítás, az álmennyezet és az elektromos hálózat a Maroshegyi Óvodában. A helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere elmondta, az elmúlt időszakban 415 millió forintot költött saját forrásból a város az önkormányzati intézmények felújítására. Összesen hét óvodára, két bölcsődére és két szociális intézményre fordíthatták ezt a rendelkezésre álló forrást. Sokrétű volt a fejlesztés, hiszen van, ahol tető, van, ahol a fűtésrendszer vagy éppen a homlokzat, a belső elektromoshálózat újult meg. Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a fehérvári vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak, mert – mint mondta – az általuk végzett munka eredményeképpen befolyó helyi adóbevételt tudták az intézményeinkre költeni. A legnagyobb felújítás a Maroshegyi Óvodában valósult meg, mintegy 120 millió Ft értékben.
Több felújítás és bővítés is történt az elmúlt évek során, de az, hogy a tetőt most rendbe tudtuk tenni, az ráteszi a koronát ezekre a felújításokra – mondta Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője. A teljes tetőszigetelés mellett felújították az elektromos hálózatot az erős- és gyengeáramú vezetékek korszerűsítésével, valamint az elektromos szerelvények cseréjével, új lámpatestek elhelyezésével. Új riasztó- és villámvédelmi rendszert is kiépítettek, és a régi épületrészben – a meglévő álmennyezet bontását követően – új tartószerkezettel kazettás álmennyezet készült.
Békési-Kimiti Ágnes óvodaigazgató örömét fejezte ki, hogy a munkálatok szinte párhuzamosan zajlottak: a tetőfelújítás, az álmennyezet és a világítás korszerűsítésével így viszonylag rövidebb idő alatt végeztek a kivitelezők. A vezető hozzátette, az épület korszerűsítésével gazdaságosabbá vált a működés. Megemlítette, hogy egy másik önkormányzati beruházásnak köszönhetően az új épületre egy éve napelemet is telepítettek. Ennek jótékony hatását már érzik az intézmény költségvetésében, hiszen sokat spórolnak az energiaköltségeken ezáltal.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás