Közel 30 ezer liter használt sütőolajat gyűjtöttek Fehérváron

Szerző: Media24

2023-02-23

Közel másfél éve, 2021 november közepe óta gyűjti a használt sütőolajat Székesfehérvár 22 pontján a DEPÓNIA Nonprofit Kft. Fehérvár az első megyei jogú város, ahol bevezették ezt a nem kötelező, ingyenes közszolgáltatást, melynek keretében eddig mintegy 30 ezer liter olajat sikerült összegyűjteni a környezettudatosság jegyében, újrahasznosítás céljából. A szolgáltatást „mérlegre tettük”, a negatív és a pozitív tapasztalatokat Steigerwald Tibor, a DEPÓNIA ügyvezetője összegezte.

A székesfehérvári indulást megelőzően is volt már sütőolaj-gyűjtés Magyarország több pontján, azonban a nagyvárosok, megyei jogú városok közül Fehérvár az első, ahol bevezették a rendszerszerű gyűjtést. Ez akkor sem tartozott és azóta sem tartozik a kötelező közszolgáltatások közé. A biohulladék – például a sütőolaj – gyűjtése várhatóan 2024. január 1-jétől lesz majd kötelező, ennek szervezése jelenleg is folyamatban van – tájékoztatott Steigerwald Tibor.

Elmondta, egyes településeken intézményekben gyűjtik az olajat, Székesfehérváron azonban a gyűjtőpontos megoldás mellett döntöttek, melynek pozitív és negatív tapasztalatai egyaránt vannak. Az indulás után fellendülés volt megfigyelhető, majd valamelyest csökkent a gyűjtési kedv. Sajnálatosan az is látszik, hogy a gyűjtőedények tetejét felfeszítik és kilopják a tartalmat, ami rongálási kárral is jár. Mint minden egyéb gyűjtőponton, így itt is megfigyelhető az illegális hulladék-lerakás.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a szolgáltatást csak és kizárólag háztartási sütőolaj, illetve zsír gyűjtésére működtetik, ezért kérik a lakosságot, hogy motorolajat, egyéb kenőanyagokat, zsiradékokat, folyadékokat ne vigyenek a gyűjtőpontokra. Ugyancsak lényeges, hogy jól zárható PET-palackba tegyék a sütőolajat, hiszen az üveg nagy tömegben, szállítás közben eltörhet, az olaj eredeti csomagolásának kupakja pedig nagyon könnyen kinyílhat, így a szállítmány szennyeződhet.

A lefolyóba öntött sütőolaj komoly környezeti problémát jelent, szennyezi és eldugíthatja a csatornahálózatot, illetve a szennyezett víz tisztítása jelentős költséget emészt fel. Ráadásul maga az olaj sem hasznosul, ezért fontos a sütőolaj elkülönített gyűjtése, a környezettudatos szemlélet és a felelős gondolkodás.

A begyűjtés élénk sárga, 800 literes edényekben történik, melyeket időközönként elszállítanak kiürítésre, közben a helyükre teszik az üres, kitisztított edényt. A 22 gyűjtőpont könnyen megközelíthető, frekventált helyen van Székesfehérváron, ezek listája a https://www.deponia.hu/szelektiv_szigetek oldalról érhető el. A begyűjtött anyagot a DEPÓNIA csak tárolja, a hasznosításról más cég gondoskodik. A sütőolajat gázolaj előállításához használják fel – tájékoztatott Steigerwald Tibor.

Magyarországon egy lakos évente átlagosan 5 liter étolajat használ fel. A DEPÓNIA Nonprofit Kft. által az elmúlt közel másfél évben gyűjtött 30 ezer liter valójában nem kimagaslóan nagy mennyiség a lakosság egészére vetítve, azonban örvendetes, hogy a szolgáltatás továbbra is működik, és teljesen ingyenesen igénybe vehető.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2023-02-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami